Lapterjesztői állást hirdetett egy sepsiszentgyörgyi gyermeklap. Részidős munka, nem napi nyolc óra, melynek lényege, hogy autóba kell ülni és minél több helyen ajánlani, kínálni a folyóiratot. Magyarán, el kell adni, s a fizetség egy idő — jó néhány hónap — után ennek függvényében növekedhet. Mert indulásból az — anélkül, hogy számszerűsítenénk — nem sok a nem túl kényelmes, de annál több felelősséggel járó munkáért.
Viszont hetvenen jelentkeztek, jobbára fiatalok.
Ez nem csak a lap szerkesztőit lepte meg, hanem azt is mutatja, újabban mennyire kelendő egy-egy háromszéki munkahely. És talán azt is szemlélteti, mennyire nehéz — még megyeszékhelyi szinten is! — tenni vágyó fiatalabbaknak olyasmit találniuk, amihez szakértelmük s netán kedvük is lenne. Magyarán, nyakig benne vagyunk a gazdasági válság hínáros mocsarában, s ember, illetőleg munkavállaló legyen a talpán, aki ilyen körülmények között ki tudja vágni a rezet. Mert elgondolkodtató hetven jelentkezőt látni egy olyan állásinterjún, amely még csak nagy karrierlehetőséggel sem kecsegtet.
Persze, már év eleje óta zajlik a csendes, de folyamatos elbocsátási hullám a megyében. Főként kis cégeknél, de nagyobb vállalatoktól havonta tömegesen is kerülnek utcára emberek, ennek a folyamatnak október-november során is több mint négyszáz háromszéki issza a levét. Hirdetnek ugyan állásokat, de a háromszéki munkaerőpiacon a kereslet és a kínálat közötti egyensúly egyelőre bizonytalan. A válság még mélyebbre nyomja gazdaságilag az amúgy sem prosperáló Székelyföldet. Erre bizonyítéktöredék a mostani hetven munkahelykereső is: egy ideig vélhetően nem hetvenkedhetünk.
