Rácz Gábor húszesztendei erdésztechnikusi munkát maga mögött tudva, 2005-ben lépett vállalkozói pályára. Előbb fakitermeléssel foglalkozott, majd hamarosan építési részleget is létrehozott. Pénzügyi sikere megkérdőjelezhetetlen: az első esztendőben még csak százharmincezer lej forgalmat jegyzett, de mindössze négy esztendő alatt ötmillió lej feletti eredményt ért el. Ma nem csak lakóhelyének, Felsőrákosnak legjelentősebb vállalkozója, hanem megyei szinten is előkelő helyen tartják számon. Erdővidéken több önkormányzati és egyházi ingatlan újult meg tevékenysége során, jelenleg az állami alapokból fizetett tömbházakat építi.
Fafeldolgozással indult...
Vállalkozását, a Zöld Út Kft.-t 2005 februárjában alapította. Az évek során félretett pénzéből használt traktort és néhány alapeszközt vásárolt, majd négy alkalmazottal erdőkitermelésbe kezdett. Esztendeig másoknak dolgozott, saját lábára a szakengedélyeztetést követően állhatott. Az alapanyagot, a lábon álló fát a környékbeli közbirtokosságoktól, az erdészettől és magánemberektől vásárolta, szalagfűrészével fűrészanyagot, rönköt és tűzifát vágott. A hasonló profilú üzletemberek nem feltétlenül nézték jó szemmel az új versenytársat — a piacféltés akár személyeskedésbe is torkollhatott —, ám a kezdeti nehézségeket legyőzve hamarosan harminc vállalattal dolgozott együtt. Hogy komolyabb válságot nem élt, annak is köszönhető, hogy legjelentősebb partnere az IKEA-val közvetlen kapcsolatban álló Nik-mob lett, mely mindig pontosan fizetett.
...építkezéssel folytatódott
Még másfél éve sem működött a Zöld Út, amikor Rácz Gábor — mintegy kihívásként — belefogott egy építkezési csoport szervezésébe. A néhány alkalmazott magánemberek megrendeléseinek tett eleget, házat bővítettek, tetőtereket tettek lakhatóvá, vakoltak és festettek. A változás akkor következett be, amikor az üzletembernek egy barátja elmondta, hogy a vargyasi volt egyházi iskola felújítására keresnek csoportot. Ezt a munkájukat tekintette meg a község elöljárója, Ilkei Ferenc, aki arról értesítette: nemsokára versenytárgyalást írnak ki az iskola felújítására, ha érdekli, jelentkezzék. Érdekelte, összeállította az iratcsomót, kidolgozta a kedvezőnek vélt ajánlatot, amivel sikerült is megnyernie a tárgyalást.
Bizonyítani a rátermettséget
— Figyelemmel kísértem, többször is tudósítottam a vargyasi iskola felújításáról. A kívülálló számára úgy tűnt, nehezen, körülményesen ment a munka, tényleg az volt?
— Nem ment annyira nehezen, viszont tény, hogy voltak akadályozó tényezők, elég sok előre nem látott munkát kellett elvégezi. Kiderült például, hogy a fal nem olyan minőségű, mint hittük, majd azzal kellett szembesülnünk, hogy a villanyhálózat nagyon rossz. A villamossági szakemberek szerint kész csoda, hogy az épület még nem gyúlt fel! Bár ezek és a hasonló gondok elég sokat hátráltattak, a legnehezebb az volt, hogy bár tudták, mennyi pénzt szánnak rá, mégis úgy kellett dolgoznunk, hogy amennyiben mégsem érkezik meg a támogatás a következő rész elvégzésére, akkor is használható legyen az épület.
— Megbánta-e, hogy elvállalta a munkát?
— Szó sincs róla, hogy megbántam volna! Egyrészt kifizették a munka árát, másrészt mint jó ajánlólevelet tudtam felmutatni a következő megrendelőimnek. A Vargyason végzett munkával tudtam bizonyítani, hogy igenis, képes vagyok nagyobb beruházásokat elvégezni. Így jutottam az erdőfülei óvoda építéséhez, az olaszteleki óvoda, a bodosi paplak és a bardoci tanács tetejének felújításához, illetve az első Erdővidéken kívüli megrendeléseimhez, a málnási polgármesteri hivatal és református templom felújításához.
— A baróti állami tömbház építése szintén nem tűnik könnyűnek, ráadásul alvállalkozóként végzi. Mekkora adag bátorság kellett belevágni?
— Meglehetősen sok bátorság kellett, több mint három hetet gondolkodtam, hogy belefogjak-e. Végül azért vágtam bele, mert a céggel és az alkalmazottakkal szemben is kötelezettségeim vannak, elfoglaltságot, munkát kell adnom, de határkőnek is tekintettem, hiszen még ekkora feladatot nem oldottunk meg ilyen rövid idő alatt. Most utólag örvendek, mert jó üzleti kapcsolatokat nyertem általa, illetve — és ezt hasonlóan fontosnak tartom — néhány helyi vállalatot is be tudtam vonni.
— Mi ennek a munkának a legfőbb tanulsága?
— Nem is tanulságnak nevezném, inkább megerősítésnek. Megerősödött bennem az a hit, hogy a megfelelő szakmai tudású, a feladatokhoz megfelelően hozzáálló embereket sikerült összeválogatnom. Emiatt derűlátóan tudok a jövőbe tekinteni.
Panzió, halastavak és lovarda
— Mintha az építkezés háttérbe szorította volna a fafeldolgozó részleget...
— Némileg valóban háttérbe szorította, de semmi esetre sem mondok le róla, nem hanyagolom el. Fontos része marad vállalkozásomnak, hiszen akkor is bevételt hoz, amikor az építkezési munkák csökkennek, ráadásul télen néhány kőművest nem kell kényszerszabadságra küldenem, ideiglenesen át tudok irányítani embereket. Ez lényeges kérdés, mert ha nem érzik biztonságban kenyerüket, az első adandó alkalommal elhagynak, márpedig, mint említettem, elégedett vagyok szaktudásukkal. Nélkülük nem mennék semmire.
— A folyosón több minőségbizonyítványt láttam kifüggesztve. Mennyire fontos ezek megszerzése a ma Romániájában?
— Nemrég sikerült ISO-bizonyítványt szereznem a menedzsmentre, a környezetvédelemre és az egészségügyre vonatkozólag. Sok pénzbe és időbe telt, de hosszú távon minden bizonnyal megtérül, hiszen bizonyos versenytárgyalásokon részt sem vehetünk ezek nélkül, de akár azt is mondhatnám, hogy jelentősebb büntetésektől mentettek meg, amikor arra köteleztek, hogy a szigorú feltételeket betartsam. Akinek van rá pénze, annak csak azt tudom javasolni, szerezze be ezeket a jogosítványokat, nemsokára felértékelődnek.
— Melyek a további tervei?
— A jövedelmem egy jelentős részét a falusi vendéglátásba fektetném. Már megvásároltam egy nagyobb területet, s ha minden az elképzeléseim szerint alakul, három-négy esztendő múlva elkészül a panzió, a lovarda és a halastavak is.
