Édes nagyapóka lelkem, nem állhatom meg, hogy ne közöljem magával ezt a pompás történetet. Egy huncut suszterinas a mi utcánkban meg akarta tréfálni Kocsonya házmester urat. Késő este, kapuzárás után felakasztott a csengő zsinórjára egy pár debreceni kolbászt, és mint aki jól végezte dolgát, eltávozott. Kacagott magában, mert sejtette, hogy mi lesz ebből.
Amint gondolta, úgy is lett. A kolbászt csakhamar kerülgetni kezdte egy éhes macska, mert bizony a debreceni kolbász illatát teli tüdővel élvezi akármelyik jóravaló cica.
Cirmos pajtás nem sokat gondolkozott. Nagyot ugrott, és belévágta a körmét, fogát a csábító kolbászba. Persze, megrándult a csengő. És Kocsonya bácsi dörmögve lépett ki a kapun. Már tartotta is a markát, hogy átvegye a kapupénzt. De még egy macskát sem látott, Cirmos pajtás is kereket oldott.
Csengett a fülem — gondolta Kocsonya úr, és bosszúsan visszavonult.
Időközben Cirmos pajtás meghívta két barátját a pompás lakoma maradékaira. Udvariasan megengedte, hogy előtte ugráljanak fel sorban.
— Parancsoljon, Fehér úrfi!
— Csak ön után, Fekete kisasszony!
— Talán a kedves házigazdánk...
Végre mégis a Fekete kisasszony alábbhagyott az ellenállással, és engedett a szíves kínálásnak. Hanem az az átkozott csengő megint megszólalt. Cirmos pajtás már tudta, mit jelent ez... újra elinalt, faképnél hagyva a vendégeit. Boldoguljanak a házmesterrel, ahogy tudnak. No de a közelgő veszedelmet jobbnak látták ők is idejében elkerülni, és a barátságtalanul hangzó lépések zajára bizony megugrott Fehér úrfi és Fekete kisasszony is.
Kocsonya úr most már élt a gyanúperrel, és botot hozott magával, hogy ha megint megtréfálják, fejbe kólintsa a tréfás kedvű látogatót. Hát hiszen jól is tette, hogy botot hozott: legalább volt, amivel ütnie a három cica nyomát. A debreceni kolbászt, mely pedig oly szépen díszítette az ócska csengettyűhúzót, még mindig nem vette észre. Igaz, hogy nem is sok maradt már belőle.
Ezalatt macskakörökben híre futott Cirmos pajtás vendégszeretetének, és mind a közelből, mind a távolabbi vidékről valóságos macskacsődület támadt Kocsonya úr kapuja előtt. A csengő egy pillanatra sem hallgatott el, sorba ugráltak a macskák a zsinórra. Olyan csengés-bongás, nyávogás, miákolás volt ott, hogy az egész ház felébredt, és a lakók ijedten dugták ki a fejüket az ablakon.
Kocsonya úr most már komolyan megharagudott. Gyertyát és forgópisztolyt hozott magával. Itt ma emberhalál lesz!... De hát nem lett. A macskák szétszaladtak, a kolbászból egy falás sem maradt, és Kocsonya úr mai napig is hiszi, hogy kísértetek tréfálták meg.
De gyanakszik rám is, mert a szomszédság megesküszik, hogy a debreceni kolbász az én nadselű gondolatom.
