Az unió célkitűzése máris visszhangra talált a XIII. Olimpiai Kongresszuson, ahol egyik igen fontos megállapításként fogalmazódott meg: a rendszeres sportolás elengedhetetlenül szükséges a jövő nemzedéke számára.

Elengedhetetlenül ― mert az unió országaiban a 18 éven aluli fiatalok mintegy hatvan százaléka csak a kötelező iskolai testnevelési órákon (figyelem, csak a testnevelési órákon! ― szerk. megjegyzés) sportol, mozog, ami semmiképp sem elégíti ki mozgásigényüket. A mozgásszegény életmód pedig észrevétlenül is az elhízáshoz vezet, különösen, ha ehhez párosul az egészségtelen táplálkozás is. Nem csoda tehát, ha a fiatalok jó harminc százaléka túlsúlyos, ez pedig az évek múltán könyörtelenül a különböző szervi megbetegedésekhez vezet.

A fentiekhez csatlakozik: a sport a helyi, nemzeti tradícióink, kultúránk és történelmünk szerves része, ugyanakkor létfontosságú szerepet játszik a közösségek közötti kapcsolatépítésben.

Az Európa felett egyre erőteljesebben kibontakozó szemléletváltás, ha lassan is, de biztosan elérkezik hozzánk is. Fel kell készülnünk fogadására, alkalmazására! Önkéntelenül is ide kívánkozik a kérdés: hol tartunk ma?

Igen... Hol tartunk ma? Ezzel a gondolattal indultunk

Uzon

felé, ahol huszonhárom évvel ezelőtt sportegyesület működött, a Vénusz és a Győzelem, a község kézilabdacsapata mint újonc a megyei bajnokság mezőnyében szerepelt, olyan lelkes játékosokkal, mint Béni András, Bedőházi András, Kelemen Ignác, Kelemen Ferenc, labdarúgó-együttese a megye első osztályának egyik erőssége volt, Ambrus László tanár úr cselgáncsozói ,,már érmet nyertek ― idézem a Megyei Tükör Mindent az uzoni sportéletért című cikkéből ― a junior I-esek megyei bajnokságán: Incze János ezüst-, Lázár László bronzérmet. És ott vannak még a junior II-esek (Váncsa László, Nagy Ervin) és a gyerek korosztályúak: Török Zoltán, Pulugor Pál, Páll Ernő, Szígyártó Endre, Lőrincz István, Rápó Attila, Kerekes Zoltán, Hídi János, Páll Vilmos, Kerekes János, Szígyártó Zoltán és a község ― de lehet, a megye is ― két legfiatalabb cselgáncsozója: Laczkó Antal és Csorba Gyula. Lesz tehát, aki Molnár András és Németh János (Dinamoviada-érmesek) kezéből átvegye a stafétabotot.

S ha már a község (beleértjük a hozzá tartozó falvakat is) híres sportolóinál tartunk, akkor hadd tegyük Molnár Andrásék elé a szentiváni Koródi testvéreket, akik asztaliteniszben egészen magasra jutottak, az ugyancsak szentiváni és ugyancsak asztaliteniszező Kakas Árpádot, Molnárék mögé a kajak-kenu olimpiai centrumból a már uzoni Bakk Ferencet, a Sepsiszentgyörgyi Electro színeiben focizó Rápó Miklóst. Mind-mind tettek valamit az uzoni sportélet hírnevének megalapozásáért, majd öregbítéséért..."

Az eltelt huszonhárom év alatt korszerűsítették a labdarúgó-stadiont, szép lelátóval, öltözőkkel gazdagították, sportterem épült, az iskola udvarán ma is állnak a szabadtéri pályák (kosárlabda, kézilabda, röplabda), igaz, a bitumenes borítás felújítására várnak, hogy ne csak labdázni, de igazából játszani is lehessen rajtuk, a három beton pingpongasztal (bent, fedél alatt korszerű, minden követelménynek megfelelő asztalok várják a pingpong szerelmeseit), az ugrószektor, a 9x6 m nagyságú tornateremben van két kosárpalánk, öt bordásfal és svédszekrény, van bak, gerenda, tizennyolc szőnyeg, dobbantó. Minden-minden arról tanúskodik, hogy Uzonban adottak a feltételek a diák- és szabadidősportra.

— S ha még hozzávesszük ― így Ambrus László testnevelő tanár ― a két évvel ezelőtti pénzdömping jóvoltából beszerzett felszereléshalmazt, benne egy erőgép, egy bak és sok-sok labda meg egyéb, a községi tanács, az iskola támogatását, akkor csak azt mondhatjuk, hogy igen, itt lehet sportolni. Adott a versenynaptár is, mármint a megyei. Részt vettünk a diákolimpia nemrég befejeződött őszi versenyein (a 13. helyen zárt a csapat, Nagy Szidónia pedig a 15. lett), indultunk a megyei atlétikai szövetség minden rendezvényén, neveztünk a kispályás labdarúgó megyei vetélkedőre, mind az I―IV., mind az V―VIII. osztályosokéra, az asztalitenisz-versenyre. Kimaradtunk a kézilabda és a kosárlabda viadalairól. Nincs már sportkör, ahol felkészülhetnénk egy ilyen versenysorozatra, pedig rendelkezésünkre áll a sportterem is ― ahol egyébként a hét végén teremlabdarúgó-tornát szervezünk az I―IV. osztályos bajnokság A-csoportja csapatainak részvételével —, de a katedrába lehetetlen begyömöszölni az előbb említett két labdajátékot. Más, egészen más a foci, azt mindenki imádja, s játssza óvodás korától.

— A testnevelési katedrák teljesek?

— Mindkettő igen, Orbán Csabának tizennyolc, nekem tizenkilenc tornaórám van. S ezzel átfogjuk a szentiváni és a lisznyói iskolákat is.

— És a cselgáncs? Arról egy szót sem szólt a tanár úr, pedig… ― szőttem tovább a beszélgetést, miközben a sportterem felé gyalogoltunk.

— Nincs már. Az egykori nagy hármasból ― Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Uzon ― igazán tisztán és jól csak Kézdivásárhely teszi dolgát. Akkor kellett volna lépnie a megyei sportvezetésnek és biztosítania a további fellendülést, az állandó motivációt, de sajnos, nem tette... Aztán belefáradtam az örökös támogatáskeresésbe.

— Terveid, vágyad, tanár úr?

— Hogy végre nyugdíjas legyek, és önfeledten élhessek hobbimnak, a sólymászatnak, és emellett örvendezhessek az uzoni iskola sikereinek. Nem a nagy eredményekre gondolok, mert nem ez az elsődlegesen fontos, hanem hogy a diákság mindennap jó feltételek között sportolhasson jókedve biztosítása, egészsége magalapozása érdekében. Így válik teljessé Uzonban is az ókori rómaiak megfogalmazta mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek arany igazsága.

A sportterem, mellette a szeszgyár korszerűsítette stadion látványa nem tudta feledtetni a cselgáncs okozta lehangolódást. A stadionban ma csak V. ligás csapat kergeti a labdát, a sportterem tiszta ugyan, de rideg, hideg (a beázást most hagyjuk, nem esik), s éppen ezért az iskola diáksága visszafogottan veszi igénybe, egy-két községi csapat, na meg szentgyörgyi együttesek használják... De jó, hogy van, s élteti a reményt egy gazdagabb sportélet kibontakozásához.

A sportteremből jövet futottunk össze a polgármesterrel, Horváth Istvánnal és helyettesével. Minden bizonnyal látták rajtunk a lehangoltságot, s azonnal igyekeztek felvidítani.

— Készülőben van ― mondta a polgármester, s ha akarják, meg is mutatjuk ― a község új szabadidőközpontja, mely kéthektáros területen épül, készül, kerékpárösvénnyel, csónakkikötővel (a központ ugyanis a Feketeügy holtágának partján terül el), csúszdával, játszótérrel, sportpályával, öltözővel... Igazi otthona lesz a családoknak, itt kikapcsolódhatnak gyerekek, szülők egyaránt. Ne kérdezze, mondom, pályázatot nyertünk, s ennek köszönhetően épülhet. Az Ördög Kft. építi, s ha minden igaz, jövő év áprilisának végén át is adhatjuk.

Mi tagadás, Uzon — legalábbis sportbázisaival, szabadidőközpontjával — felkészülten fogja várni, hogy az Európai Unió egyre gyakrabban emlegetett új szele megérintse, átlengje sportéletét. Van benne hely az újnak, a jobbnak!