Ezt arra a megjegyzésemre mondja, hogy az épület világoszöldje, a falak, a drága fémlemez tetőzet pasztell színe, a természetes felújulás nyomán született fiatal fenyvesnek az épületeket körülálló mélyzöld karéja, a gyep zöldje, a füves szigetek préribarna foltjai, a patakmeder kőágyának homokkő szürkéje, az építkezéshez használt természetes anyagok, a fa és a kő színvilága együttesen páratlan színélményt produkál.
A zöld szín vallomásos képbehozása és beszélgetőtársam sokkanyaros életútja között én sejtelmes kapcsolatot látok. Partnerem Gyergyóditróban született, Marosvásárhelyen érettségizett, Bukarestben testnevelő tanárként diplomázott, Csíkszeredában tanított, ahonnan 1982-ben Bécsig szaladt, s onnan öt évvel ezelőtt nagy ívben Háromszék, szülei anyai ágának szülőföldje felé fordult, s a Bécsben meg Magyarországon szerzett vagyonából jelentős értéket kiemelve Sepsiszentgyörgyön megvásárolta a Sugás vendéglőt, felépítette az azonos nevű szállodát, létrehozta és a bécsi ízlésnek megfelelően berendezte Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Panziót, és most, a gazdasági recesszió idején Kommandón az Ölves, a Lakóca, a Mátépál irányából aláfutó pisztrángos patak mellett építi a tájesztétika felől nézvést is szemrevaló Nevesincs Motelt.
Építkezés a Nagybászka völgyében
A kistáj és a most születő épületegyüttes színharmóniájánál azért időzök többet, mert ebben az országban az új építkezésekre a nézővel szembeordító, a tájidegen, papagájélénkségű színorgia a jellemző. A zöld nyugalmat sugárzó, reménységet asszociáló szín. Az erdélyi táj uralkodó színe. Talán a természet közelében nevelkedett ember meghatározó színélménye. A zöld szín ,,politikai pályafutása” nálunk, erdélyieknél jelképivé vált: az egyik egykori megyei ideológiai titkár a cenzurális világban, amikor minden papírfecni szövegét és színét engedélyeztetni kellett, a lap szélére az ő nyelvén ráírta: Engedélyezem. A zöld szín kivételével.
A zöld szín Fülöp László életútja értelmezésének kulcsa, és segít bennünket abban, hogy háromszéki vállalkozásainak belső rugóit, lelki és kulturális indítékait, valamint külső, fizikai létrejöttének gerendázatát, ennek ácsolatát meglássuk és megértsük.
Menekülés Erdélyből
— Milyen körülmények között és miért kerültél ki Bécsbe?
— 1977-ben jártam először kinn. Édesanyámnak élt Bécsben egy féltestvére. Látogatóba mentünk hozzá. Utána ’79-ben voltam öcsémmel és feleségemmel. Öcsém ezúttal kinn maradt. Tulajdonképpen én is maradhattam volna, de feleségem nem egyezett bele. Miután hazajöttünk, itthon kezdődött a cirkusz. Hívattak ide-oda, az volt a téma, hogy ,,a testvéred kinn maradt, miért tette?”
Egy fél éven keresztül üldözési mániában szenvedtem.
’81-re feleségemnek is megjött az esze, de nem hitte, hogy még egyszer útlevelet kapunk. És kaptunk ’81 decemberében. Akkor már úgy mentünk, hogy nem jövünk vissza.
Politikai menedékjogot kértem és kaptam. Volt, aki erre felkészítsen. És voltak itthon szekuritátés kísértések is. Többször be akartak szervezni. Főleg, miután mi hazajöttünk Bécsből, és az öcsém kinn maradt.
Öcsém már Marosvásárhelyen feketelistán volt. Az internátusban a hangszórót letépték a falról, mert nem tetszett az a nóta, amit az bömbölt. Emiatt útlevelet soha nem kapott volna. Én segítettem útlevelet szerezni. Az útlevélosztály főnökének a lánya nálam kézilabdázott és sportolt.
Ez egy olyan állambiztonsági volt, aki tudta, hogy elmész, azt is tudta, hogy kik mennek el végleg. Én azóta is sokat gondolkodom azon, hogy felülről irányították-e őket, vagy csak egy jobb ember volt közülük? Felülről utasították-e őket, hogy aki olyan, az menjen el Svédországba, vagy máshová?
— A kettő összejöhetett...
— A magyaroktól kellett szabadulni, s azoktól, akiket érdekelt a Nyugat.
A politikai menedékjog-fellebbezésnél ezt az egész történetet elmondtam. Ez volt a valóság. Ebből kiderült, hogy miképpen akartak engem beszervezni, és mik történtek itthon. Kicsit ki is színeztem a dolgokat, mert öcsém miatt nem zaklattak annyira, mint amennyire én féltem. Ha rendőrt láttál abban a világban, már dobogott a szíved. A határnál, a vámnál reszkettél. A mostaniak egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy akkor mi volt. Amikor jöttél haza, és mindent kipakoltak a vámnál. Cirkuszoltak. A kicsi bundát eldugtam, de megtalálták. A mostaniak nem tudják megérteni, mennyi idő kellett ahhoz, hogy ezt kiheverjed. Most nyugodtan jössz-méssz, és nem érdekel, hogy mit művelnek a vámnál.
— A kinnmaradásotok mennyire volt előkészítve?
— Öcsém sejtette, hogy ennek ez lesz a vége. Tíz napig öcsémnél voltunk. Nem kerültünk táborba. Karácsonyra érkeztünk, és január 5—6-ra már egy amerikai magyarhoz kerültünk. Házvezetőféleségnek. Mindent csináltunk, a takarítástól elkezdve. Az Inzulin Novo cégnek volt a főnöke. Áprilisban megkaptuk a menedékjogot, de én már nála dolgoztam. Alkalmazott mindkettőnket. Ő figyelmeztetett arra is, hogy ha nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként vállalja valaki a feladatkört, több pénzt kereshet.
Ott tanultam meg, hogy mit jelent a vállalkozás.
— Mit jelent a vállalkozás?
— Vállalkozóként nem tízezer schilling volt a bruttófizetés, hanem 24 000. Még az ablakot is megpucoltuk, s az plusz négyezer schillinget hozott. Nagyon rendes ember volt. Még az adótanácsost is ő fizette. Így nagyobb nyereségre tettünk szert.
— A testnevelői szakmát teljesen elhagytad?
— Igen. Abba kellett hagyni a németnyelv-tudás miatt is. Amíg a gyógyszercégnél voltam, hordtam ki az árut, s közben hangosan magoltam a német szavakat. Itthon, az iskolában valamennyit tanultunk németül. Ez volt az alap.
A vállalkozásról ekkor gondolkodtam először komolyan. Mielőtt az amerikai magyar alkalmazott volna, bevitt egy 640 négyzetméteres irodába. Ennek az összes szobáját feleségem első unokatestvérével — egy székelyudvarhelyi Jóskával — bebútoroztuk. A vállalkozó gépeket vásárolt. És az én itthoni asztalosmesterségbeli tudásommal az irodát bebútoroztuk. ’82-ben egész évben ezt csináltuk.
— Mit jelent az ,,itthoni asztalostudásommal”?
— A tanári fizetés itthon vékony volt. A bútorainkat én készítettem el. Keresztapám Ditróban asztalos volt. Ott tanultam meg a mesterséget. Feleségem sem hozott bútort magával. Nekem kellett összebütykölnöm.
Itthon faragtam. A kényszer vitt rá. Valamiből pénzt kellett csinálni. Faragászati képzésre jártam Csíkszeredába. Két évig. Komolyabb dolgokat is faragtam. Barokk székeknek a lábait.
A feleségem unszolására Bécsben beiratkoztam az egyetemre, hogy az itthoni diplomámat elismerjék. Három vizsga volt előírva. Akkor ez is könnyebb volt, mint most. ’81-ben sok lengyel élt Ausztriában. Azokkal kerültem egy helyre. A német nyelvet annyira bemagoltuk, hogy vizsgázni tudjunk. A diplomát megszereztem. Ez később, mikor panziót működtettünk, nagy előnyömre vált. Mikor a bankban vagy bárhol a neved után biggyesztetted a titulust, az jó belépő volt. A határellenőrzésnél is csak néztek rád, hogy miféle ember vagy?
— Miként alakult Bécsben az anyagi helyzetetek?
— Kimentünk decemberben. Májusban mentünk interjúra. Ott el kellett mondanunk, hogy valami pénzünk van-e, mert a gyerekek jönnek utánunk. Mikor az osztrák rendőrnek mondtuk, hogy 46 000 schillingünk van, úgy nézett ránk, mint akinek soha az életében nem volt ennyi pénze. Ennek a pénznek egy részét feketén kerestük, mert mentünk éjjel-nappal takarítani. Ebből jött a sok pénz. Aztán a Novónál jött az asztalosság. Közben kapcsolatba kerültünk egy Bárcay Olivér nevű ’56-os magyarországi úrral.
Betársultunk hozzá egy bútorrestaurálási vállalkozásba. Két évet dolgoztam ott. Csiki Pista barátom is ott tanulta meg a bútorrestaurálást. Kétévenként járt ki. Csak így kapott útlevelet. Én felvállaltam a munkát, és Csiki Pista egész nyáron ott dolgozott nálam. Sok pénzt kerestünk, de nagyon sokat dolgoztunk. Úgy is volt, hogy éjjel háromkor hazaértünk, és reggel nyolcra mentünk dolgozni.
Most sokszor gondolkodom, hogy is bírtam ezt fizikailag. Én minden munkát megfogtam. Elmondhatom, hogy ’86-ban — már osztrák állampolgár voltam — vittük a sajtot, a cigarettát Magyarországról, s Ausztriában eladtuk. Ilyent is csináltunk. Aztán ezzel leálltam. Isten intett arra, hogy ezzel álljak le. Ezek mind stresszes dolgok voltak.
Erdélyi disszidenshullám Ausztriában
— Aztán ’85—’86-ban jött a sok erdélyi. A Novo cégtől elmentem. Okosabb voltam, mint a főnök felesége. Nekifogtam, és megtanultam öcsém mellett a fogtechnikát. Németországban több kurzuson vettem részt. A kerámiatechnikát tanultam. És akkor nem jött ki a lépés a pénz miatt. Nem az jött, mint amire számítottam. Öcsémmel összevesztünk.
’86 januárjában munka nélkül maradtam. Ez volt életünk legnehezebb időszaka. Vittük ki a korondi tányérokat a szombati piacra, hogy valami pénzre tegyünk szert. Hatalmas lakásunk volt. Nem volt, amiből a bért fizetni. Főbérlők voltunk, tízezer schillinget fizettünk havonta. Kétzáz négyzetméteres lakás volt.
Ebből indult a panziónyitás gondolata. Szobákat tudtunk kiadni.
Állást kerestem. ’86-ban egy építkezési takarékpénztár és biztosítócéghez szegődtem. Jött a sok menekült. Sepsiről is jöttek. A vállalatnál kimondottan csak a magyarokra alapoztam. ’86-ban szüreti bált szerveztünk a menekült magyaroknak. Akkor lépett fel először Szabó Zoli, a taxinész. Ez egy burgenlandi falucskában történt, 640-en voltak jelen. Ezeket én mozgattam meg. Végül ezzel a tömeggel petíciót írtunk a belügyminiszternek a menedékjog meg nem adása miatt. Szereztem magamnak egy fekete pontot Ausztriában.
Ausztriába akkor annyi magyar érkezett, hogy ezeket próbálták tovább passzolni. Józsa Erikáék akkor mentek el Ausztráliába.
’88-ban már megnyitottuk Bécsben a Hargita Panziót. Akkor már volt annyi pénzünk, hogy 400 000 shillinggel megvásároltuk a bérleti jogot. Ez valami furcsa érzés volt. Éveken át annyit hajtottunk, és akkor megjött az eredmény. Ugyanennyi kölcsönt kaptunk a banktól. Akkor már jó kapcsolatunk volt a bankokkal. Életemben sem álmodtam, hogy ennyi pénzünk legyen.
Ezután több időt kellett szentelni a panzióra, mint a biztosításra.
— A vendégkör elsősorban honnan került ki?
— Magyarországról. Akkor volt a nagy bevásárlási láz. Hűtőládák, elektronika... A hotelek és panziók szövetsége nem akárkit enged be a hálózatba. Beindultunk. A panziót fokozatosan bővítettük. Most huszonnyolc szobával működik. A lányomék működtetik, s a volt nejem tulajdonát képezik. Kinn van a két lányom, az unokáim, a vejeim. És a volt asszony. Én vagyok csak itthon.
