A két romakategóriát a legrégebben nálunk élő kárpáti cigányok szintagma fogja együvé, utóbbiak, a romungrók a legrégebben, feljegyzések szerint még a XV. században érkeztek közénk, bizonyos csoportjaik még ismerik a roma nyelvet, és állítólag még Luxemburgi Zsigmond adományozott László nevű vajdájuknak menlevelet.

Állítólag Dózsa tüzes trónját is fémműves cigányok készítették.

A vándorló életmódot folytató cigányokat Mária Terézia és II. József drasztikus törvényekkel, erőszakosan akarta asszimilálni. A császárnő egy 1761-ben keltezett rendeletben megtiltotta a cigány név használatát — nincs semmi új a nap alatt! —, kötelezővé tette az újmagyarok, újlakosok, újparasztok (Neubaurer) valamelyikének használatát, elrendelte félévenkénti összeírásukat, az újmagyarok nem házasodhattak egymás között, és számukra a vándor életforma megszüntetésére II. József korában, mérsékelt sikerrel, telephelyeket jelöltek ki, megtiltatták és büntették a dögevést.

A 18—19. században a romungrókból képződik a kárpáti cigányok legnagyobb csoportja. Ezek anyanyelve már magyar.

A cigánytelepek kialakulása is régi keletű, a kezdeti földhözkötés aztán ezeknek a telepeknek a spontán kiegészülését — kerülöm a fejlődés szót — eredményezte. A mai magyarországi — a magyar szót is kerülöm — balliberális kurzus a cigánytelepek felszámolását szorgalmazza, ezt gyakran a napi politika gyeplője elé fogja. A cigánytelepek létesítése ellen a helyi magyar lakosság is kiépítette önvédelmi reflexeit, vannak települések — Háromszéken is —, ahol a törvények tiltása ellenére a régebbi időkben télvíz idején bontották le, bepálinkázva, csupa virtusból a cigányputrikat.

A cigányság helyi közösségekbe való beilleszkedését, mint folyamatot, zavarta a cigányközösségek közötti vándorhajlam is. A Kárpát-medence szomszédos területeiről érkező, rendszerint a rabszolga sorsot nálunk felváltó romák, az oláhcigányok, másik nevükön a beás cigányok, akik Moldva területeiről érkezvén hozzánk, egy archaikus román nyelvet beszélnek.

A cigányokat egyébként sokáig egyiptomi eredetűeknek tudták — innen származik angol nevük, a Gypsi —, a 18. században egy magyar protestáns lelkész, Vályi István külföldi tanulmányútja során figyelt fel arra, hogy indiai szobatársai olyan nyelven beszélnek, mint a szülőfalujabeli — dunaalmási — cigányok. Ebből az ,,összebeszélésből" vezette le a cigányság indiai eredetét.

Nos, a ma is sok vitát gerjesztő, ellentmondást hordozó cigány asszimiláció, eufémikusabb szóval a cigánybeilleszkedés (amelyet egyébként a helyi lakosságéval hasonló életmódot választó és gazdasági erővel rendelkező cigányok spontán vagy tudatos önépítéssel és építkezésekkel is vállalnak) akkor természetes, ha ez nem erőszakos telepfelszámolások, áttelepítések, lakásfoglaltatások következménye. Az utóbbi jelenségek rendszerint konfliktusgerjesztőek, megbénítják a fogadókészséget, és megnehezítik a beilleszkedést.

Lapunk, a Háromszék alapítása óta felkarolja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a cigánybeilleszkedést elősegítik. A cigányoknak nem lévén anyaországuk, általában nem nemzetiségként, hanem etnikai csoportként határozzák meg őket. Ez a jogi státusuk. Nagyobbára a beilleszkedés fokától-mértékétől függ az, hogy a népszámlálások alkalmával ki minek vallja magát. Nálunk általában magyarként határozzák meg önmagukat. Vannak vegyes lakosságú községek és falvak, ahol a cigányok etnikai kötődés alapján is elkülönülnek, tradicionálisan vannak például kalányosok és lingurarok, ezek az elnevezések gyakran a névanyagban is megjelennek.

A népszámlálási adatokból is azt a következtetést lehet levonni, hogy a nagy többség a spontán beilleszkedési és azonosulási trendbe illeszkedik.

Vannak kiterjedt vidékek — rendszerint a Kárpátok ívén túl —, ahol gyakorlatilag szét sem lehetne választani a romát a nem romától.

És vannak helyzetek, amikor a napi politikai érdekek keresztbe tetetnek ezeknek a folyamatoknak, és a helyi cigányságot szembefordítják az őshonos lakossággal. Erre a sajnálatos példákat éppen a maradék Magyarországon találjuk, ahol a torzulások néha annyira elhatalmasodnak, hogy a nagyvilágot is megtöltik a romaüldözések hírével. Ezek a mozgalmak kisebb-nagyobb mértékben átszivárognak — nemegyszer tudatos terjesztéssel — hozzánk is.

Magyarországon most van kialakulóban egy, a cigányiskolák felszámolásával kapcsolatos ellenszél. Vitatható ugyanis az a neoliberális elképzelés és gyakorlat, miszerint a cigány gyerekeket a magyarokkal együtt egyetlen óvodai vagy iskolai csoportban kell tanítani-nevelni. Kérdés, hogy ez-e az egyedüli üdvözítő? (Persze, ez alól a regula alól a potentátok gyerekei kivételt képeznek.)

Ebbe a vitába a sepsiszentgyörgyi romatelep iskolai és egyéb intézményei alapvetően beleszólhatnak, és érdemes lenne visszaidézni a jó emlékezetű, cigányiskolát szervező Török Sándor bácsi tapasztalatait is.