Antal Nimród új akciófilmjét méltatták

2009. december 8., kedd, Magazin

A magyar származású Antal Nimród új, Armored című, híres sztárokat felvonultató akciófilmjét méltatta a hét végén a The New York Times és a Los Angeles Times. Az amerikai közönség péntek óta láthatja a filmet, amelyet a magyar mozikban január végétől vetítenek majd Szállítmány címmel. A főbb szerepeket Jean Reno, Matt Dillon és Laurence Fishburne alakítja.

A The New York Times kritikusa szerint Antal Nimród filmje lélekkel teli akciófilm. Mint fogalmazott, a rendező első filmjében, a budapesti metró­hálózatban játszódó Kontrollban már megmutatta, hogy szívesen dolgozik emberekkel és járművekkel. Az Armored bizonyos értelemben távol áll a műfajba tartozó filmektől, nem vérrel és hullákkal teli üres történet. Ennek az akciófilmnek, amelyben a szokásosnál kevesebb a hulla, lelke van: a néző valóban érzi a kapzsiságot és a brutalitást, s az emberölésnek súlya van. A thriller egyszerű biztonsági emberekről szól, akik úgy döntenek, hogy kirabolják saját cégük 42 millió dollárt szállító járművét. Számí­tá­sukba azonban hiba csúszik. A The New York Times kritikusa szerint a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomát szerzett rendezőt régimódi, gyakorlatias stílus jellemzi. Az Armored egyszerű, brutális és néha ügyetlen, de egyáltalán nem buta B-kategóriás film, ,,egyáltalán nem rossz".

A Los Angeles Times jól sikerült akciófilmnek minősítette a művet, amelynek sikerét a szereplőgárda és a rendező képi világa alapozza meg. Az újság megállapította, hogy Antal Nimród jogosan kapott elismerést a 2005-ös Kontroll ötletes fényképezéséért, fegyelmezett megközelítése ebben az esetben is eredményes. Az akciófilm nem fog díjakat nyerni, de megnyugtató bizonyíték: a B-kategóriás filmek, a kisebb költségvetésű, nem művészfilmek kategóriájában még lehet jó filmet csinálni a digitális látványvilágú mozik korszakában ― írta.

A Los Angelesben született Antal Nimród a 2004-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb ifjú tehetség díját nyerte el Kontroll című filmjével, a magyar filmszemlén is kitüntették. Két éve mutatták be az Elhagyott szoba című horrorfilmjét, amelyet már Kaliforniában forgatott. Ő rendezi az ötödik Ragadozó-filmet Predators (Ragadozók) címmel; a horrorsorozat első része, a Predator 1987-ben készült Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben.

Hofer László

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-08: Magazin - x:

A Bukaresti Magyar Dalárda Sepsiszentgyörgyön — Józsa Lajos

A sepsiszentgyörgyi Szabó—Asztalos—Lakatos és Építészek Egyesített Szövetsége 1907. augusztus 4-én értesült, hogy a városba érkezik a Bukaresti Magyar Dalárda. Segvens József, a szövetség elnöke gyűlést hívott össze, ahol ismertette a tagokkal a Bukaresti Magyar Dalárda átiratát. A tagság örömmel vette tudomásul a bukaresti magyarok érkezését, és eldöntötték, hogy az állomásra kivonulva zászlóval várják őket, a szövetség teljes létszámban meg is jelent.
2009-12-08: Magazin - x:

Gazdag kincslelet Irakban

Gazdag kincsleletet rejtett az Irakban feltárt párthus sír. Kaisz Hasszán (Qais Hassan), az Iraki Régészeti Hatóság vezetője elsősorban a sírkamra érdekes építészeti megoldásait emelte ki. A 306 négyzetméteres építmény több szintre tagolódott, amelyeket speciális lépcsők kötöttek össze ― olvasható az az-Zamán angol nyelvű iraki napilap hírportálján (http://www.azzaman.com/). A régészek összesen 216 művészi kivitelű tárgyat találtak a sírkamrában, köztük arany ékszereket, drágaköveket, kerámia- és üvegedényeket. A leletek korát kétezer évesre becsülik.