A különböző szalmák jellemzője az alacsony nyersfehérje- és nyerszsírtartalom. Ezzel szemben nyersrosttartalmuk nagy. Rostjukban sok a lignin, és ennek következtében a többi táplálóanyag emészthetősége is rossz. Így a szalmák csak a kérődzők, a lovak és a nyulak takarmányozásában használhatók. A kérődzők takarmányozásában azért használhatók, mert nagy rosttartalmuknál fogva segítik a bendőműködést. A szalmák ebből a szempontból helyettesíthetik a széna egy részét a napi takarmányadagban. Kis táplálóanyag-tartalmuk miatt nagyobb mennyiségben fiatal állatokkal és a nagy tejtermelésű tehenekkel nem etethetők. A szarvasmarháknál ezért leginkább a növendék üszőkkel és a hizlalásra fogott növendékkel hasznosíthatók.
Legjobban a juhok hasznosítják a szalmákat, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy a juhok energiaszükségletének nagyobb hányadát az életfenntartás igénye emészti fel, erre a célra pedig a szalma megfelel. A másik ok, amiért jól hasznosíthatók, hogy a juhok érzékeny szájukkal képesek kiválogatni a szalmából a leveleket és a finomabb szárrészeket. A szalmák felhasználhatók a lovak és nyulak takarmányozásában is. A nyersrost ugyanis ennek a két állatfajnak a takarmányozásában is fontos, annak ellenére, hogy a rostemésztésük elmarad a kérődzőkétől. A szarvasmarhák és a lovak takarmányozásában 2—4 kilogrammot számíthatunk, juhokkal pedig 1—1,5 kilogramm etethető. A kifejlett nyulak 50—100 grammot fogyaszthatnak naponta.
A szalmák közül legnagyobb mennyiségben a gabonaszalmák állnak rendelkezésünkre. Takarmányértékük a gabonafajta függvényében kilónként 0,35—0,37 TE, 12—30 gramm nyersfehérje-tartalommal. Általában a tavaszi gabonák szalmáját etetjük, mert ezek rosttartalma valamivel kisebb, mint az őszi gabonáké. A leggyakrabban az árpaszalmát etetjük. Rostjának kedvező emészthetősége miatt nettó energiatartalma is magasabb, mint a búza- vagy a rozsszalmáé. Ajánlatos inkább a tavaszi árpa szalmáját etetni. A búzaszalma emészthetősége gyengébb, mint a többié. A lovak főleg a rostját emésztik rosszul. A zabszalma a legjobb minőségű gabonaszalma. A nyersrostja a többiéhez viszonyítva jobban emészthető. A rozsszalma értéke a búzaszalmáéhoz hasonló.
A szakirodalom a kukoricaszárat is a szalmafélék csoportjába sorolja. Ez a kukoricaföldek terjedésével tájainkon is jól hasznosítható haszonállataink takarmányozásában. A kukoricaszár táplálóértéke változó az éréscsoport, a fajta, illetve a hibrid milyensége, valamint a betakarítás időpontja szerint. A késői érésű hibridek szára takarmányozási szempontból értékesebb, mint a koraérőké. Ugyanazon éréscsoporton belül a zöld száron érőké értékesebb (pl. a Kiskun hibrideké). Takarmányegysége általában 0,38, a nyersfehérje-tartalom 18 gramm kilónként. A kukoricaszár sejtjeinek légzése a csőtermés betakarítása után nem szűnik meg. A szárnak ilyenkor még 50—60 százalék közötti a nedvességtartalma. A légzés, ha sokáig folytatódhat, jelentős tápanyagveszteséggel jár. Ezért, ha a szárat takarmányozásra akarjuk használni, mielőbb be kell takarítani vagy leetetni. A korán betakarított kukoricaszár értékesebb takarmány, mint a szalma, mivel kevesebb lignint tartalmaz. Az energiatartalma is 30—40 százalékkal magasabb. A kukoricaszárat tartósítani is lehet erjesztéssel (silózással). Ilyenkor azonban valamilyen nagyobb nedvességtartalmú takarmánnyal össze kell keverni. Erre jól megfelel a nedves cukorrépaszelet vagy a leveles cukorrépafej. A magas szárazanyag-tartalom viszont nehézséget okoz a siló tömörítésénél.
