A ,,siettetés" azt jelenti, hogy a gyerekek és a felnőttek élete, tapasztalatai, tevékenységei egyre kevésbé különböznek egymástól. A gyerekek mind fiatalabb korukban váltanak ,,felnőttes" életmódra az élet számos területén, egyre gyakrabban szereznek olyan tapasztalatokat, amelyeket a korábbi évtizedekben a szakemberek és a közfelfogás egy bizonyos életkor alatt nem tartott elfogadhatónak. A gyermekfelfogásban bekövetkezett változásokat többen is regisztrálták.

A ,,siettetés" az elmúlt évtizedekben feltehetően tovább erősödött, és számos szakember fejezte ki aggodalmát ezzel kapcsolatban. A megváltozott gyermekfelfogást és gyakorlati következményeit sokan összefüggésbe hozzák a gyerekek egyre gyakrabban panaszolt kezelhetetlenségével, magatartási problémáival, pszichoszomatikus betegségeivel. Garbarino, a gyerekekkel szembeni visszaélések amerikai szakembere egyenesen úgy véli, hogy a valódi gyerekkor lassan kevesek luxusává válik. Carleton Kendrick, az Egyesült Államok egyik népszerű nevelésszakértője internetes folyóiratában arról számol be, hogy rendelőjében megjelentek a felnőtt módra kiégett, csak a karrierjükre gondoló, A típusú felnőttekre emlékeztető gyerekek, akik változatos pszichoszomatikus tünetekről, fejfájásról, emésztési zavarokról panaszkodnak. A pszichológus 8—10 éves páciensei félnek bevallani szüleiknek, ha nem töltöttek legalább négy órát a műkorcsolyapályán, vagy attól rettegnek, hogy az iskolában rosszabb minősítést kapnak, ha nem voltak elég ideig a röplabdaedzéseken. A pszichoterapeuta a gyerekek és tizenévesek állapotromlásának aggasztó tüneteire hívja fel a figyelmet: a tizenévesek körében az elmúlt húsz év során megháromszorozódott az öngyilkosok száma, lányok százezrei esnek teherbe és gyakran gyereket is szülnek tizenéves korukban. Már 10—12 éves lányok fogyókúráznak, és a sokszorosára növekedett a gyerekek és fiatalok erőltetett sportedzések közben elszenvedett sérüléseinek előfordulása. A rendkívül kedvezőtlen körülmények közé tartozik, hogy gyerekek milliói szednek naponta gyógyszereket, hogy kezelhetőbbé váljanak otthon és az iskolában.

Vannak, akik eltúlzottnak találják a siettetéssel kapcsolatos aggodalmakat. A siettetés mítosza című tanulmány szerzője, S. Hofferth nem látja igazoltnak, hogy a sok külön elfoglaltsággal rendelkező gyerekek frusztráltabbak lennének, mint a többiek. Az iskolán kívüli terhelés ugyan csak részjelensége a siettetésnek, ám az ezzel kapcsolatos kutatások felhívják a figyelmet a téma összetettségére. Hofferth a probléma magyarországi kutatójával, Nagy Máriával összhangban azt találta, hogy a túlterhelt gyerekek elsősorban a magasabb társadalmi státusú családokból kerültek ki. Bár ezeknek a gyerekeknek valóban sok és sokféle különórája volt, nem tűntek túlterheltnek, képesek voltak tartalmasan beosztani idejüket. A vizsgálatok eredményei szerint éppenséggel nem ők voltak azok, akik emocionális problémákkal küzdöttek, hanem azok a társaik, akiknek semmilyen elfoglaltsága nem volt.

Más szerzők arra az álláspontra helyezkednek, hogy a gyerekek és a felnőttek élete közötti határmezsgye lebomlásával a gyerekek társadalmi helyzete kedvezőbbé vált. Például a sztártudós David Buckingham álláspontja szerint a védett gyerekkor végérvényesen és visszavonhatatlanul eltűnt — erre akar utalni könyvének provokatív címe: A gyermekkor halála után. Ők a gyerekek még erőteljesebb „felnőttesítésében" látják a megoldást. Buckingham például azzal a javaslattal él, a médiaártalmak elkerülése érdekében lehetővé kell tenni a gyerekek számára, hogy maguk alakítsák a nekik szóló műsorokat, és egyáltalán: bővíteni kell azt a társadalmi teret, amelyben közvetlen befolyásuk megnyilvánul.