Ásványi kövekkel az egészségért — Kovács Katalin Zsuzsanna

2009. december 10., csütörtök, Család

Ahhoz, hogy az egész test úgy mozogjon, mint egy egység, minden összetevőjének egyensúlyban kell lennie. Ha ez egyben megbomlik, a többi is egyensúlyát veszti. Ebből eredően keletkeznek a különféle megbetegedések. A Nuga Best berendezés, a jáde-, forró köves, akupresszúrás masszázs feladata minimálisra csökkenteni az egyensúlytalanságot, és segíteni a szervezetnek az egyensúly fenntartásában.

A módszer nem mond ellent és nem helyettesíti a hagyományos gyógymódokat, hanem kiegészíti azokat. Ősi keleti, évezredek óta ismert gyógymódokon alapszik: masszázs, pontmasszázs (akupresszúra), kiroterápia (gerinckorrekció), ráhatás az emberi test biológiailag aktív pontjaira.

A Nuga Best berendezés nem valamilyen konkrét betegség gyógyítója, hanem megteremti a szükséges feltételeket ahhoz, hogy az ember szervezete, mint egységes rendszer, helyreálljon, felhasználva összes belső lehetőségét és erőforrását. Alkalmas betegségmegelőzésre is.

A masszázsmódszer lényege az emberi szervezetre történő ráhatás természetes ásványokkal, kövekkel: jádekő, turmánium kerámia (turmalin, germánium, elván, vulkanikus kőzetek). Ezek melegítésre hosszúhullámú infravörös sugarakat bocsátanak ki, minek következtében javul a vérellátás és a sejtmetabolizmus, elősegítik a melatonin hormon termelését, ami csökkenti a rákbetegség kockázatát, fékezi az öregedési folyamatokat, hangulatjavító hatása van.

A hosszúhullámú infravörös sugárzás energiája, behatolva a sejtekbe és szövetekbe, segít lebontani és eltávolítani a szervezetből a salakanyagot, mérget és káros anyagot.

Gyógyító hatását azzal éri el, hogy növekszik az immunitás, és a szervezet természetes módon harcol a betegségekkel.

A turmánium-kerámia (TK) a turmalin, germánium, vulkanikus kőzet és az elván természetes ásványnak bonyolult ötvözete, gyulladáscsökkentő és antiallergén hatású, helyreállítja a belső szervek és rendszerek működését. Melegítéskor a TK a hosszúhullámú infravörös sugárzás, a gyenge mágneses mező és a negatív töltésű ionizáció forrása. A gyenge mágneses tér pozitívan hat az emberi szervezetre, hatása eredményeként:

* csökken a fájdalom és gyulladás

* ínhúzódásnál, égés és sérülés, csonttörés esetén meggyorsul a gyógyulási folyamat

* aktiválódik a szövetek, erek regenerálódása

* normalizálódik az alvás.

A mágneses mező pozitívan hat a szívműködésre is: növekszik a koronaerekben a véráram és a szívizom munkaképessége.

A Nuga Best NM 5000-es masszázsberendezés valós segítség:

* a gerincoszlop, valamint az idegbecsípődések gyógyításában

* anyagcsere-folyamatok, vérkeringés javításában

* a cellulitisz, reumatikus és ízületi problémák kezelésében

* krónikus székrekedés, prosztata, aranyér kezelésében

* magas vérnyomás és a koleszterin csökkentésében

* álmatlanság, migrén, depresszió kezelése esetén.

A kezelés, mely gyermekeknek ingyenes, Sepsiszentgyörgyön a városi uszoda második emeletén vehető igénybe hétfőtől péntekig 9—19 óra között. Érdeklődni a 0723 626 491-es telefonon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-10: Család - x:

Siettetett gyerekek, 1. (Az eltűnő gyermekkor nyomában) — dr. Vajda Zsuzsanna

A címet, Siettetett gyerekek egy amerikai szerzőtől, David Elkindtól kölcsönöztem, aki már a 80-as években felfigyelt a gyerekfelfogásban és a gyerekekkel való bánásmódban végbemenő átalakulásra.
2009-12-10: Kultúra - x:

Decemberi vigília — Kisgyörgy Zoltán

SzentMiklós-templom — Bereck
Várakozás, virrasztás — bukkan elő a latin szó jelentéséből. Igazából ez az értelmezés, ami hoz valami reményt, valami lelki erőforrást számunkra, a XXI. század emberének, annak az emberiségnek bárhol a Földgolyón, ahol baj és gond, fájdalom és nélkülözés gyötri a lelkeket, akadálya annak, hogy emberibb módon élje le azt az életet, amit a Fennvaló enged, amire a fizikai értelemben vett emberi testünk, szervezetünk biztosít.