Decemberi eleji körútra indulunk, s meg-megállunk egy-egy olyan helyen, ahol valami, bármi a várakozás csonka hónapjára, annak jeles napjaira emlékeztet.

December 3-ra, Xavéri Szent Ferenc napjára rögzítették mifelénk a rég elmúlt századokban gyakori pestisjárvány elleni küzdelem hagyományos emlékezetét. Térítő apostol volt, a Jézus Társaság tagja. Indiában és Japánban térítgette az embereket, Goa városában halt meg, s hitték sokáig, hogy az ő közbenjárására szűnt meg mifelénk is a pestis. Ritkán emlékeznek meg róla, pedig valamikor az emberek ezrei imádkoztak hozzá, hogy ,,térítse meg a betegségből". Olasztelek jeles szülötte, Hermányi Dienes József anekdotaíró és -gyűjtő jegyezte fel, hogy a XVII. század második felében hatalmas járvány pusztított Erdővidéken. Csipkés bozótokkal zárták el a falukba vezető utakat, nem lehetett közlekedni, naponta tizedelte a pestis az embereket, s ő édesapjával, a bardoci pappal reggeltől estig temette a halottakat. Este fáradtan szálltak meg egy házban, ahol éppen abba az ágyba fektették le a serdülő gyereket, ahonnan aznap temették a pestises vénembert. Isten kezében vagyunk, édes fiam — mondta az apa. Kis idő múlva sebek lepték el a gyerek testét. Apja kifektette a napra, hogy száradjanak sebei, a nap ölje ki belőle a járványt. Így is lőn. Sebei lassan száradni kezdtek, életmagra kapott, ,,mert hagyott benne életet az Isten". A gyerek testéről egy kotlóstyúk csipdeste le a megszáradt sebeket… és megtisztult, és életre kelt. Lisznyóban álljunk meg egy percre. A református templom cintermében faragott fejfa jelöli azt a helyet, ahol évtizedekkel ezelőtt ráakadtak az ott pestisjárványban elpusztultak tömegsírjára, temérdek csontra. Az emlékkopján ez olvasható: Az 1716—19-es pestisjárvány lisznyói áldozatainak emlékére.

Mikulás napja előtt, december 4-én ünnepelte a régi világ Szent Borbálát. Nem is olyan rég, a két világháború között még Erdélyben, Borszéken, a Zsil völgyében, minden bányászvidéken és így Erdővidéken is — Köpecen és a katolikus Baróton — bensőségesen ünnepelték Borbála napját, hiszen őt tekintették a bányászok, az ágyú- és a harangöntők védőszentjének. Csak a kommunista éra idején törölték el Erdővidéken a Borbála-napi bányászmulatságokat. Nem kell nekünk messzi menni, csak a Cenk alatti városig vagy Gelencéig, hogy ,,találkozhassunk" Szent Borbálával. Ott látható kis toronnyal a kezében a Fekete-templom oldalportikuszának XV. századi falfreskóján, amit Mátyás magyar király és felesége, Beatrix készíttetett a templom számára, de ott a gelencei felső műemlék templom karzatmellvédjén is. Azért ábrázolják gyakran kezében tornyot tartva, mert apja annyira féltette Jézus hitétől, hogy toronyba záratta. Nemhiába tehát, hogy Borbála a védőszentje a legtöbb bányavidéki templomnak. Ha a lányok Borbála napján cseresznyeágat tesznek vízbe, és az hamar kizöldül, hamarosan férjhez fognak menni — tartották a régiek.

Csak egy nap választja el Borbála emlékét a gyerekek által annyira várt Szent Miklós napjától. Ez már közelebb áll mihozzánk. Miklós negyedik századi püspök volt, számos erdélyi templom védőszentje, kedvelt a keleti egyházban is, hisz mind a két nagy egyház közös szentje. Hogy hol találkozunk vele, hol láthatjuk arcát oltárképen: Bereck magyar és román templomában, a kézdimartonosi román templomban, Altorja nagy templomában, a miklósvári katolikus templom oltárképén. Egész alakos szobrát ott láthatjuk Gyergyószentmiklós város főterén (Burján Emil alkotása). A gyergyói székely város, de Csíkszentmiklós falu is az ő emlékét őrzi nevében. Ő a védőszentje és névadója a megyeszékhely, Sepsiszentgyörgy ortodox katedrálisának is. Több Bodza-vidéki román templomnak (Zágonbárkány, Ladóc) ő a titulusa. Se szeri, sem száma azoknak a Kárpát-medencei településeknek, melyeknek nevében jelen van. Szent Miklós emlékére tartottak templombúcsút december 6-án Gábor Áron szülőfalujában, Bereckben. A templom tornyában egy 1775-ben Brassóban öntött harang szól. Ezt kongatták meg azon a szentmisén is, amelyen az ágyúöntő hős Gábor Áront megkeresztelték. A sokszögű, kőből faragott keresztelőmedencét ma is őrzik ebben a templomban. Gyergyó­szentmiklós templomából a második világháború idején elrekvirálták a Miklós-harangot. Néhány éve ünnepélyes keretek között vitték haza a budapest-tétényi templomból.

Miklós napja után, december 7-én Ambrus következik. Személyére nekünk azért kell emlékeznünk, mert széles Erdélyországban sehol nincs méhkaptárgyűjtemény, csak minálunk, Csernátonban. Legendája szerint még bölcsős korában méhek szálltak rá, de nem csípték meg. A méhraj magasba emelkedett a csillagos égig. A gyerek apja megértette: jeles ember lesz az ő fiából. S mert régen méhkaptárral jelenítették meg, a méhesgazdák és mézeskalácsosok védőszentjük gyanánt ismerik. Arcképe nem messze tőlünk, Csíkszentlélek szárnyas oltárán megtekinthető.

A várakozás csonka hónapja december 21-én ér véget. Ez Tamás, hitetlen Tamás napja a kalendárium szerint, aki apostol volt, s próbával akart meggyőződni Mesterének feltámadásáról. Innen jött a hajdani magyar szólás: Szent Tamás szolgája vagyok! Vagyis akkor hiszem, ha látom. Háromszéken Tamás tisztelete gyenge, képeken általában a tizenkét apostol társaságában jelenik meg. Így hát nem ismeretlen. Sajnos, névünnepének alkalmatlan a kalendáriumi helye, mert karácsony közelsége miatt titulusával ritkábban találkozunk, de a gelencei képcsarnokban őt is lehet látni, miként Csíkszenttamás templomában is. Tamás napja az esztendő ,,legrövidebb" napja, a téli napforduló csillagászati időpontja: fogyni kezd az éjszaka a nappal javára!