Megkezdődött az Európai Néppárt tisztújító kongresszusa

2009. december 10., csütörtök, Világfigyelő

A német egység helyreállításával, valamint az európai integrációval kapcsolatos történelmi döntések helyszínén, a korábbi bonni parlament épületében kezdte meg tisztújító kongresszusát az Európai Néppárt (EPP).

Az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő néppárt tegnap megnyílt kétnapos tanácskozásán a tagpártok képviseletében 13 uniós tagország állam-, illetve kormányfője vesz részt, továbbá 6 nem uniós tagállam miniszterelnöke, valamint több pártvezető, köztük Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki egyben az EPP egyik alelnöke is.

Ismét Wilfried Martens egykori belga miniszterelnököt választották az Európai Néppárt elnökévé. A küldöttek csaknem egyhangú szavazással döntöttek Martens mellett, akivel szemben ellenjelölt sem indult. Az EPP tíz alelnökét ma választják meg.

A tisztújítás mellett a résztvevők Európa, illetve az Európai Unió jövőjéről folytatnak vitát, különös tekintettel a Lisszaboni Szerződés életbelépése utáni helyzetre, de még inkább a jelenlegi gazdasági, illetve pénzügyi válság leküzdésére. Ez utóbbi kapcsán várható egy külön dokumentum elfogadása, amely a kereszténydemokrata, illetve a konzervatív pártok elképzeléseit, valamint célkitűzéseit tartalmazza a válságból való kilábalásra. Ennek középpontjában pedig annak hangsúlyozása áll, hogy a válság csakis a szociális piacgazdaság elvei alapján küzdhető le. Várható az is, hogy a kongresszus üzenetet fogalmaz meg a Koppenhágában zajló klímavédelmi csúcstalálkozó számára.

Az Európai Néppártot 1976 júliusában hozták létre tekintélyes európai kereszténydemokrata politikusok. Az EPP jelenleg 38 európai országból 74 kereszténydemokrata, illetve konzervatív pártot tömörít. Az Európai Tanácsban, azaz az EU állam- és kormányfők tanácsában a néppárt 13 tagállam vezetőjével van jelen, míg az újonnan választott, 754 fős Európai Parlamentben övé a legnagyobb frakció, 265 fővel. Az EPP alapító tagja volt Wilfried Martens akkori belga kormányfő is, aki 1990 óta a néppárt elnöke.

A Fidesz mellett az Európai Néppárt tagpártja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), továbbá hivatalosan a Magyar Demokrata Fórum (MDF) is. Az MDF tagságát azonban az EPP választmánya idén szeptemberben az elnökség javaslatára felfüggesztette, amit azzal indokoltak, hogy Bokros Lajos, az MDF megválasztott európai parlamenti képviselője nem a néppárti frakcióhoz csatlakozott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2009-12-10: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Sepsiszentgyörgyi szoftverfejlesztők — Mózes László

Bihari Béla sepsiszentgyörgyi irodájában
A sepsiszentgyörgyi Bihari Béla programozó mérnök a Gnome Design & IT Solutions cég tulajdonosa, ügyvezetője tíz éve foglalkozik ezzel a szakmával. Szoftverfejlesztő csapatával ,,igazán nagy méretű projektekben" vesznek részt, megbízóik szinte teljes egészében külföldiek, és úgy véli, nem gondokkal, hanem kihívásokkal szembesülnek. Öt évig Németországban dolgozott, tavaly hazatért, és itt folytatja azt a munkát, amit Münchenben kezdett el. Hazajött, mert úgy látta, elegendő tapasztalattal rendelkezik, és szerette volna, ha szakmai tudásával az itthoni emberek számára is vonzóvá teszi a német munkastílust, életvitelt. Úgy érzi, csapatán belül sikerült ezt megvalósítani, szentgyörgyi cégénél minden német rendszer szerint történik. Az információtechnológiai (IT) szakemberek számára Románia kedvező adófeltételeket biztosít, ezért is lehet itt — a nyugati piachoz viszonylag közel — jó bérezéssel magasan képzett szakembereket foglalkoztatni.
2009-12-10: Világfigyelő - x:

Élve boncolják a tépelődő Blairt

Nem akarta fegyverrel leváltani Szaddám Huszein iraki elnököt, de mégis segítséget ígért ehhez az USA-nak. Később sokáig halogatta a döntést, de hiába reménykedett, az időhúzás sem segítette a békés megoldást. Londonban két hete indult vizsgálat a brit iraki háborús részvétel körülményeinek tisztázására, a meghallgatásokból lassan felsejlik Tony Blair korábbi brit kormányfő dilemmája: hogy lehet elkerülni a vérontást, ha egyszer segítséget ígért Bushnak.