AusztriaElfogták a hullarablás negyedik gyanúsítottját is

2009. december 10., csütörtök, Világfigyelő

Elfogtak egy negyedik gyanúsítottat is a Karl Friedrich Flick német-osztrák milliárdos holttestét tartalmazó koporsó ellopásának ügyében — jelentette tegnap az osztrák tömegtájékoztatás.

Az osztrák illetékeseket idéző beszámolók szerint kedden Magyarországon akadt horogra a 38 éves férfi. Az osztrák hatóságok a nyomozás érdekében további részleteket nem árultak el.

Még két gyanúsítottat keresnek a zsarolási ügyben. Ernst Geiger, az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) főnyomozója bizakodóan nyilatkozott. ,,Csak idő kérdése, amíg a maradék két embert is megtaláljuk" — mondta a Kronen Zeitungnak. Alexander Marakovits, a hivatal szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette az értesülést.

Már korábban őrizetbe vettek Magyarországon egy, a bűncselekmény irányításával gyanúsított 41 éves budapesti ügyvédet és egy futárfeladatokra beszervezett 31 éves ercsi férfit.

A harmadik gyanúsítottat, a Grizzly becenevű, román állampolgárságú F. Lászlót Há­romszéken fogták el kedden.

A külső és belső koporsót november 18-án, illetve 20-án Budapesten találták meg a rendőrök, és a holttesttel együtt visszajuttatták a családnak. Az iparmágnás holttestét a múlt héten visszahelyezték a veldeni mauzóleumba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2009-12-10: Világfigyelő - x:

Élve boncolják a tépelődő Blairt

Nem akarta fegyverrel leváltani Szaddám Huszein iraki elnököt, de mégis segítséget ígért ehhez az USA-nak. Később sokáig halogatta a döntést, de hiába reménykedett, az időhúzás sem segítette a békés megoldást. Londonban két hete indult vizsgálat a brit iraki háborús részvétel körülményeinek tisztázására, a meghallgatásokból lassan felsejlik Tony Blair korábbi brit kormányfő dilemmája: hogy lehet elkerülni a vérontást, ha egyszer segítséget ígért Bushnak.
2009-12-10: Világfigyelő - x:

Fényképek ismeretlen galaxisokról

Korábban soha nem látott galaxisokról készített felvételeket a Hubble űrtávcső a NASA űrhajósai által májusban felszerelt új infravörös kamera segítségével — közölték a brit királyi csillagászati társaság honlapján brit tudósok. Ilyen távoli galaxisokról eddig még nem készültek képek — írták kedden a felvételeket tanulmányozó tudósok.