Az első kapavágás A borvíz útján — Farcádi Botond

2009. december 10., csütörtök, Közélet

Mintegy kilenc hónapos késés után immár ténylegesen is megtörtént az első kapavágás A borvíz útja turisztikai infrastruktúra-fejlesztési programban. A temesvári Confort kivitelező cég alvállalkozónak adta ki a munkát Előpatakon, így a sepsiszentgyörgyi Consic cég emberei már elkezdtek dolgozni — tudtuk meg Bíró Dónát megyei főépítésztől.

Megkötötték a végleges kivitelezési szerződést Kézdimartonoson is, elvileg ott is kezdődhetne a munka, előreláthatólag azonban tavaszig várnak. Mint a főépítész mondta, a többi hat háromszéki település esetében is elkészültek a végleges tervek, a bürokratikus akadályok jó része elhárult, többnyire helyi alvállalkozók végzik majd a munka egy részét. Mint ismeretes, A borvíz útja program a székelyföldi borvízforrások, gyógyfürdők felújítását célozza Hargita és Kovászna megyében. Há­romszékről nyolc település vesz részt a programban: Előpatak, Kézdimartonos, Barót, Bölön, Sugásfürdő, Málnásfürdő, Bükszád, Bodok. A tervek szerint az említett településeken felújítják a kezelőközpontokat, rendbe teszik a forrásokat, medencéket, sétányokat, pihenőpavilonokat építenek. A Phare-alapokból finanszírozott projekt összértéke mintegy tízmillió euró.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2009-12-10: Közélet - x:

Átszervezik a kézdivásárhelyi burgonyaállomást — Iochom István

Egy nemrég keltezett kormányrendelet értelmében átszervezik a kézdivásárhelyi Burgonyatermesztési és -kutatási Állomást, javainak egy részét pedig bérbe is lehet adni. Az ez év június 30-i leltár szerint az állomás 1 981 023 lejes vagyonnal rendelkezik.
2009-12-10: Közélet - x:

Új adóhatározatot készít az MPP (Tanácsülés Sepsiszentgyörgyön) — Váry O. Péter

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat MPP-frakciója felelőtlen döntésnek tartja, hogy a testület egy hete a 2010-es helyi adók és illetékek növelése mellett döntött, ezért újabb adóhatározat-tervezetet terjesztenek be, melyben a jövő évi adók idei szinten való tartását fogják javasolni, illetve ahol a törvény megengedi, akár egyes adónemek csökkentését is — hangzott el az önkormányzat tegnapi ülésén.