Az RMDSZ jó ügy mellett kötelezte el magát, de rossz stratégiát választott, nyilvánvalóan és egyértelműen szembement választói jelentős részének akaratával, félszárnyúra sikerült kampánya nem volt alkalmas még a bizonytalankodók meggyőzésére sem, nemhogy a Băsescu-pártiak eltántorítására. Sokat rontott esélyükön, hogy az igen rossz hírű SZDP-vel kötöttek szövetséget, és ezt nem lehetett sem a liberálisok Crin Antonescujával, sem Johannis nevével ellensúlyozni. A magyarok, főleg a Székelyföldön, nem követték ajánlásukat, a nagy többség távol maradt, akik mégis elmentek, azok jelentős része Traian Băsescura szavazott. Akárhogy nézzük, mindez nem nevezhető RMDSZ-es sikertörténetnek.

Az MPP saját diadalának, a jobboldal győzelmének kívánja elkönyvelni Băsescu eredményét. Kétséges a régi-új államfő valódi jobboldalisága is, de nehéz elhinni, hogy a rá voksoló magyarok jelentős része a december elsején Cotroceni-ben ünneplő Szász Jenő tanácsát követte volna. Băsescu népszerűsége a székelyföldi magyarok körében egész máshol gyökerezik, pár ezer voksot hozhatott az MPP-s segítség, többet azonban nem valószínű.

Itt állunk hát két magyar politikai alakulattal. Egyikük, az RMDSZ kudarcot vallott, és most keresi az utat az új hatalom felé, bárkivel és bármi áron szövetkezne, csakhogy ismét kormányon lehessen. Nemcsak korábbi román szövetségeseit váltja újakra, de rég feledte a magyar—magyar egyezséget, az összefogást, nem kíváncsi Tőkésék véleményére. A bukaresti vezetés részesei kívánnak lenni, mert az erősítheti helyi hatalmukat, az onnan szerzett pénz szavatolhatja a szövetség hosszabb távú megmaradását. Az MPP győzött ugyan, de mit sem ér ezzel a diadallal. Băsescu székelyföldi barátjaként próbál előnyre szert tenni, kérdés, milyen áron és milyen távlatokkal.

A két magyar politikai párt önmaga megerősítésére és a másik elsöprésére koncentrál. Mindkét tábor román szövetségesekkel látja ezt lehetségesnek. És közben feledésbe merülnek az igazi magyar célok. Például az autonómia, melyet csak összefogással érhetünk el.