Bella, a menhely szépe
A külső szemlélő könnyen azt gondolhatja, hogy nincs semmi különbség egy hajléktalanszálló és egy kutyamenhely között. Egyiket az utcára került emberek, másikat a kóbor kutyák számára rendezik be, nem túl sok kényelmet, de mindenképpen a túlélést biztosítva. Csakhogy ez nem ennyire egyszerű.
Míg a hajléktalanszállón csak a tetőt kapják fejük fölé a rászorulók, és jobb helyeken egy kis meleg étellel is kedveskednek nekik, addig a kutyamenhely valóságos szeretetszanatórium a magukra hagyott ebeknek. Ez utóbbira példa a nemrég létrehozott sepsiszentgyörgyi szépmezői kutyaóvó, ahol változó számban, de átlagban negyven elárvult ebet gondoznak.
A kutyák első menhelyi napja vizsgálatokkal, féregtelenítéssel és beoltással telik, majd kiválasztják a lakóhelyét, és kezdődik az ismerkedés a szomszédokkal. A huszonkilenc ketrecnek van minden korosztályból lakója: öregek, éppen csak serdülők, újonnan szülővé vált kutyaanyák és néhány napos kölykök, melyek közül egyesek itt születnek, de arra is volt már példa, hogy valaki besomfordált, és otthagyott jó pár újszülöttet.
Kicsik és nagyok, sánták és böhömerősek Tibi bácsinál (Giráncsi Tibor gondozó) mind egyformák. Mindeniket egyformán szereti, szólítgatja, vastürelemmel tanítja, mert abban bízik, mindenik megtetszik majd egy-egy családnak, amely örökbe fogadja. Horia Kraus menhelyvezető is ezt tartja célkitűzésnek, ezért hirdetett nemrég örökbefogadó-napot, s bár azt remélte, tíz lakójuk gazdára talál, a hetet is jó eredménynek nevezi. Ennyi bizonyítványt állítottak ki, ami nem csak hét kutyának a sorsát egyengeti, hanem azokét is, melyeket ezek helyébe befogadhatnak.
