Kisfecske fut az égre,

röpteti puha szárnya,

sírása lekeringel

hüppögve, le Lucára.

Kék labda ide pattog,

zöld labda oda huppan,

egy szarka ide cserreg,

három gyík oda surran.

Napocska a magosban

virágzik pirosodva,

elnyelte teliholdunk

vén tölgyfa moha-odva.

Lábaska, kicsi korsó,

kés, villa, babaasztal,

oroszlán, falovacska —

játssz ezzel vagy amazzal.

Van még egy igazándi

babája: pici szöszke,

de ő egy veres orrú

bohócra csuda büszke!

Ó, az a veres orrú,

kóclábú gügye Jancsi!

Nem járta soha fésű,

és két gombszeme kancsi.

Táncát, ha nekikezdi,

nincs vége nevetésnek,

hát még ha dalolászgat,

az még csak fura ének!

Készül már Luca széke,

holnap tán belecsüccsen,

egész nap ringatózna

lomb árnyán, kerti hűsben!

Most játszik a babával,

„csicsíjja-csicsi" — mondja,

és tüsszent, pici hármat,

piroslik pisze orra.

Játszódik heverészve,

Lucának nagy a kedve,

hát még ha odapillant

éhezvén az üvegre:

tej, sóska, darakása,

banán és tea — mind kell!

Nyel, nyel, nyel, teli szájjal,

és főként teli szívvel.

Lép, lép, lép Luca lassan,

fal mellett kilopózik,

megszökne, de hiába,

nem lát még, csak az orrig.

Fordul hát a szobába,

játékok seregébe —

fáradtan a nagy úttól

letottyan fenekére.

Hoppsz! Kádat teli vízzel!

Merjétek teli gyorsan!

Megfürdik Luca benne,

két lábbal beletoccsan:

vízgyöngyöt ver a karja, úszkál,

mint a rucácska,

ugrik egy lila szappan

fröcskölve, be utána!

Mesélni ki szeretne?

Hallgatná Luca békén.

Nevetne a hüvelykujj-

nagyságú csöpp legénykén.

Piroska meg a farkas,

Vackor vagy Micimackó —

mindegy, csak mese légyen,

ágyát is telihangzó.

Jó szagú puha fából

elkészült Luca széke,

karfáját simogatja:

piros-e? zöld-e? kék-e?

Ültetik kicsi székbe,

onnan néz a világba,

elalszik mosolyogva

fecskékkel teli álma.