A közel 85 éves kutató annyira beleélte magát a Bolyai-sorsba, közvetve: a magyar sorsba („Ne dobjátok kincseiteket a disznók elé!"), hogy közben meg-megbicsaklott a hangja. „A géniusz koporsóját mindössze két ember, az egykori cselédlány és egy jó ismerős kőműves kísérte", és nehéz kutatással sikerült azonosítania az egykori sír helyét, hogy ott a 150. évfordulón egy óriási kopjafát állítsanak — annak az elkészíttetését és felállítását is elvállalta Bandi Árpád —, azzal örökítve meg a „szent helyet". És úgyszintén sok-sok kutatásába került az idős tanárnak a géniusz édesanyja, Benke Rozália sírjának, valamint az egykori lakóház, az édesapjával rossz viszonyba került „magyar Szíriusz" marosvásárhelyi különotthona helyének azonosítása. Mert, ugye, az utókor kötelessége! És ki az utókor? Én és te, bárki, akik a feladatot vállaljuk!

Nos, arra is volt gondja a tanár úrnak, aki a Matematikai Lapok egyik szerkesztője is, hogy kovásznai útja előtt kikeresse, kik a legszorgalmasabb feladatmegoldók a helyi középiskolában, s névre kiállított diplomát és ajándéktárgyakat hozott és adott át a VII. osztályos Szigeti Botondnak. Mondván: csak úgy tudunk előbb jutni, csak úgy tudjuk a magunk képességeit feltárni-fejleszteni, ha dolgozunk. Tehát az osztálynyi diák előtti díjátadás célja: a kovásznai matematikai tehetségek ösztönzése a munkára. A Bolyai János estéje című Kocsis István-dráma visszatérő mondatával élve: „Válaszd mindig a legnehezebbet!" Igen, a legnehezebbet kell választanunk ahhoz, hogy előre tudjunk lépni. Hogy igazi önmagunkat meg tudjuk találni. Ezt sugallta a díjátadás, és ezt sugallta az előző esti gyönyörű előadás is, melyen a hagyományos közönség mellett részt vettek a Kőrösi Csoma Sándor Líceum matematikatanárai is. Kár, hogy diák alig…