Talán a szervezők sem gondolták, ekkora sikere lesz az adventi kézművesvásárnak: a hétvége két napján a szó legszorosabb értelmében a tűt sem lehetett leejteni a Székely Nemzeti Múzeum földszinti termeiben — s a választás nem csupán azért telitalálat, mert ezt a vásárt kár lett volna kivinni a szabad térre, de azért is, mert a múzeum az épp a népi hagyományokat felelevenítő alkalmi kiállításával azt a hangulati hátteret kínálta, aminél megfelelőbbet keresve sem találni.
Erre segített rá az olykor kissé túl hangos háttérzene, s hogy a vásár rengeteg városlakót (és nem csak) vonzott, annak másik kellemes hozadéka a találkozások öröme rég nem látott ismerősökkel. Ami pedig a vásárt illeti, a változatos kínálatban ki-ki megtalálta a karácsonyfa alá tenni, vagy éppen ráaggatni valót, legnagyobb kelete a kerámiatárgyaknak volt, s a kisebb díszeknek, de fogyott az ékszer s a házi készítésű szörp és befőtt is — talán nem is akadt, ki üres kézzel távozott volna. Annál többen viszont olyanok, kik családjuktól ,,meglógva", egymagukban visszatértek, hogy mit előbb csak csábos szemmel mustráltak, most titokban megvásárolják — hiszen a meglepetés is fontos eleme a majdani angyaljárásnak. Hogy van-e hagyományteremtő szándék e vásár mögött, nem tudjuk, de kár lenne egyszeri, szép emlékként elkönyvelni.
