Képességvizsga újraMást kérnek, mint amit tanítottak — Demeter J. Ildikó

2009. december 14., hétfő, Közélet

Nehéz dolguk lesz az idei nyolcadikosoknak: úgy tűnik ugyanis, hogy az idén újra bevezetett vizsga során nem ismereteiket, hanem képességeiket kérik számon, azaz éppen azt a fajta tudást, ami eddig háttérbe szorult a hazai oktatásban, még csak most kezdik kidolgozni hozzá a megfelelő tanterveket — közölte Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő.

A képességvizsga országos jellegű lesz (az egyes líceumok saját vizsgáztatási joga még a jövő zenéje), menetrendje már ismert, legfeljebb a tételek módosulhatnak még (néhány minta már megjelent a minisztérium honlapján) — annyi tehát biztos, hogy 2010. május 4-én románból, 6-án magyarból, 12-én pedig matematikából kell dolgozatot írniuk a gyermekeknek, és inkább a gondolkodásra, értelmezésre, mint a megtanultak visszaadására lesz szükség.

Megyénkben márciusban általános felmérést végeznek a nyolcadikosok között, hogy az utolsó hetekben még erősíteni lehessen a gyenge pontokat. A vizsgák után jegy szerinti számítógépes elosztással derül ki, hogy melyik diák hol kezdi a kilencedik osztályt. A vizsgán elért eredmény csak a jegy fele, a másik felét az V—VIII. osztályos általános és az egységes félévi dolgozatok átlaga teszi ki.

Háromszéken jelenleg 2019 nyolcadikos tanul, 33,13 százalékuk román tagozatra jár. Jövőben 72 líceumi osztály indul számukra — szakiskolai egy sem —, ebből 24 román nyelvű.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-12-14: Máról holnapra - x:

Csata után — Farkas Réka

Az egy héttel ezelőtti vereség után csak fokozza önnön megaláztatását a Szociáldemokrata Párt azzal, hogy nem hajlandó tudomásul venni jelöltje, Mircea Geoană legyőzetését. Vá­lasztási csalást kiáltanak, újabb és újabb ötletekkel állnak elő, már nemcsak a szavazatok újraszámlálását, de grafológiai vizsgálatot, a pecsétek tintájának elemzését kérik.
2009-12-14: Közélet - x:

Baconban emelkednek az adók — Hecser László

A baconi tanács elfogadta a 2010-es esztendőre érvényes adókat és illetékeket: a községlakóknak átlagosan húsz százalékkal kell többet fizetniük. Bardocz Csaba polgármester véleménye szerint az emelés mértékét meghatározó 2009/956-os kormányrendelet az önkormányzatiság elve ellen szól, hiszen ilyen fontos kérdésben nem a kormány utasítása kellene fontos legyen, hanem a helyi közösségek által megválasztott tanácstagok álláspontja.