Baconban emelkednek az adók — Hecser László

2009. december 14., hétfő, Közélet

A baconi tanács elfogadta a 2010-es esztendőre érvényes adókat és illetékeket: a községlakóknak átlagosan húsz százalékkal kell többet fizetniük. Bardocz Csaba polgármester véleménye szerint az emelés mértékét meghatározó 2009/956-os kormányrendelet az önkormányzatiság elve ellen szól, hiszen ilyen fontos kérdésben nem a kormány utasítása kellene fontos legyen, hanem a helyi közösségek által megválasztott tanácstagok álláspontja.

,,A rendelet értelmében legkevesebb húsz százalékkal kell az adókat és illetékeket növelni, de kérdem én, mit ér a tanács, ha nem dönthet saját belátása szerint és a lakók gazdasági erejét figyelembe véve a közteherbírás megszabásakor?" A drágítás mértékét néhány általános példával mutatjuk be: a Dacia személygépkocsi adójaként idén 49 lejt kellett fizetni, jövőben pedig már 56 lej lesz; a száz négyzetméteres nagybaconi, A kategóriába eső (a főút mentén álló házak tartoznak ide — szerk. megj.) összkomfortos lakásra 67 lej helyett 81-et számláznak, a szántó hektárja után 36 lej közterhet kell befizetni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-14: Közélet - x:

Mást kérnek, mint amit tanítottak (Képességvizsga újra) — Demeter J. Ildikó

Nehéz dolguk lesz az idei nyolcadikosoknak: úgy tűnik ugyanis, hogy az idén újra bevezetett vizsga során nem ismereteiket, hanem képességeiket kérik számon, azaz éppen azt a fajta tudást, ami eddig háttérbe szorult a hazai oktatásban, még csak most kezdik kidolgozni hozzá a megfelelő tanterveket — közölte Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő.
2009-12-14: Közélet - x:

A hétvége hírei — Simó Erzsébet

Egyezkedik Markó és Boc
Markó Béla és Emil Boc tegnap újra tárgyalt, találkozójukat követően azt nyilatkozták, hogy lefektették a közös kormányzás néhány alapelvét, és várják az alkotmánybíróság döntését Traian Băsescu elnöki mandátumának hitelesítéséről. Emil Boc újra kifejtette, hogy szerinte az ,,egészséges többséghez" szükség lenne a kormányban a Nemzeti Liberális Pártra is. Egyelőre várják a liberálisok válaszát. Markónak is hasonló a véleménye, de úgy véli, sietniük kell, sürgős ugyanis a stabil kormány megalakítása. A szövetségi elnök szerint eddig nem tárgyaltak tisztségekről, erre csak a választási eredmények hitelesítése után kerül sor.