Ezzel a napjainkban növekvő elfogadottságot élvező „mindennapok" történetének kutatásához járulok hozzá, amelynek része az antropológiainak vagy ökológiainak nevezett megfigyelés, anyaggyűjtés. Szeretném azonban leszögezni, hogy az általam osztott tudományfelfogás szerint a gyermeknevelés gyakorlata mögött mindig megtalálható a társadalmi-gazdasági feltételek nyomása, maguk a jelenségek és a hozzájuk kapcsolódó ideológiák csak igen korlátozott mértékben tekintetők önálló meghatározóknak. Fontos, hogy tanulmányozásuk közben ne veszítsük szem elől a kérdés komplexitását, a társadalmi feltételekkel való összefüggéseket.

A gyermekekkel való bánásmódban, a gyermekfelfogásban az elmúlt évtizedekben tapasztalható változás nem spontán ment végbe, hanem szorosan összekapcsolódik a posztmodern társadalmi folyamatokkal. A társadalmi összefüggések részletes elemzése meghaladja ennek az írásnak a kereteit, két fontos szempontot azonban érdemes megemlíteni.

Az egyik a globalizáció által teremtett „tömeg-világtársadalom" jelensége, amelynek következtében a politikában és a gazdaságban egyre inkább háttérbe szorulnak az antropológiai szempontok, az egyének, csoportok sajátosságai. Ez a jelenség bemutatható az egyébként a gyerekkor leértékelődésével szorosan összefüggő, „egész életen át tartó tanulás" programján keresztül. Utóbbi ugyanis azzal függ össze, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között emberek tömege kényszerül folyamatosan változtatni munkáját, foglalkozását. Függetlenül attól, hogy ez nyilvánvalóan kizárja az alapos szaktudást és a munkával való azonosulást, az egyének számára is súlyos veszteséget jelent. A modernizáció identitásfogalmához ugyanis hozzátartozott a tanult szakma, a foglalkozás, a munka évszázadokon át a társadalmi integráció alapeleme volt, és nem világos, mi fogja helyettesíteni. Az emberek és csoportjaik vágyainak, szükségleteinek, törekvéseinek figyelmen kívül hagyása, egyszóval az antropológiai szempontok iránti érzéketlenség magában foglalja a gyerekek igényei és érdekei iránti közönyt is.

A másik fontos társadalmi körülmény, hogy az élet mind több területén piaci jellegű (valójában a piac klasszikus fogalmával, a szabad versennyel vajmi kevés hasonlóságot jelentő) mechanizmusok válnak uralkodóvá, a társadalmi integráció legfőbb mechanizmusát a fogyasztás jelenti. Ez alól, mint tapasztalhatjuk, és mint írásomban igyekszem rámutatni, a gyerekek sem kivételek, annak ellenére, hogy ők maguk nem rendelkeznek a fogyasztáshoz szükséges eszközökkel.

A globalizációs hatások és a gazdasági-kereskedelmi szempontok előtérbe kerülése alapvető szerepet játszik a gyerekek korai felnevelkedésében, az életkori és egyéb antropológiai különbségek iránti érzékenység csökkenésében. Ugyanakkor az elmúlt másfél évszázad során széles körben elfogadottá vált az az alapelv, hogy a gyerekeket megilleti a védelem és a különleges bánásmód. Az ENSZ gyermekjogi chartája és az egyes országok gyermek- és családjogi törvényeinek az az alapja, hogy elismeri a gyerekek éretlenségét, függő helyzetét, és azt, hogy a számukra kedvező életkörülmények megteremtéséért a felnőttek a felelősek. Ez az előfeltevés az alapja. Ám azok a feltételek, amelyek között ma a gyerekek nevelkednek és élnek, még a fejlett országokban is mind kevésbé veszik figyelembe a gyerekek különleges tulajdonságait. Ellentmondásokkal terhelt helyzet alakul ki. Arról, hogy a fejlett világban súlyos szocializációs problémák vannak, hogy tömegprobléma lett a gyerekek kezelhetetlensége, a gyakori konfliktusok miatt egyre kiábrándultabbak a szülők, a napi sajtóból, hírekből értesülhetünk. A gyermekek nevelését, oktatását és védelmét végző intézmények — ide értve a családot — egyre kevésbé képesek megfelelni a feladatuknak. Alapvetően fontossá vált, hogy alaposabban is megismerjük a gyerekek mindennapjait alakító körülményeket, mint ahogyan az is, hogy lássuk ezek mögött a lényeget.