Bajnai Gordon a szécsényi megállapodás megszegésének értékeli a módosított szlovák államnyelvtörvény irányelveinek pozsonyi elfogadását — közölte a kormányszóvivő, hozzátéve: a magyar kormány anyagi és jogi segítséget nyújt a nyelvtörvény áldozatainak. Kijelentette: az elfogadott irányelvek nemcsak a szécsényi megállapodással mennek szembe, hanem az EBESZ ajánlásaival is, amelyeket Robert Fico szlovák kormányfő Szécsényben teljes mértékben elfogadott. A Fidesz szerint Szlovákia ismét bebizonyította, hogy kormányzati rangra emelte a magyarellenességet.
Bajnai Gordon szerint elfogadhatatlan, hogy a XXI. század Európájában valakit anyanyelve használatáért büntessenek. Ez ellentmond a nemrég életbe lépett Lisszaboni Szerződés szellemének és betűjének, és az uniós jog antidiszkriminációs rendelkezéseit is sérti — közölte Szollár Domokos. A kormányszóvivő kiemelte: a magyar kormány határozottan azt kéri, hogy Szlovákia függessze fel a büntetések alkalmazását a folytatódó tárgyalások időtartamára, mert azok erkölcsi és társadalmi kárt okoznak, tovább növelik a kisebbségi közösségek félelmét, és fokozzák a feszültséget a kisebbség, illetve a többségi társadalom, valamint a két ország között. „Ha a büntetéseket mégsem függeszti fel Szlovákia, a magyar kormány anyagi és jogi segítséget nyújt a szlovákiai magyarság számára, hogy jogi harcukat megvívhassák. Készek vagyunk akár a strasbourgi Emberjogi Bíróságig is elmenni" — szögezte le.
Szollár Domokos azt mondta, a magyar fél továbbra is szükségesnek látja a tárgyalások folytatását. A tárgyalások céljának változatlanul a szécsényi ígéretek betartását, az EBESZ-főbiztosi vélemény és ajánlások megvalósítását, a törvényben és a végrehajtási elveiben megjelenő jogi problémák feloldását tekinti — közölte. Véleménye szerint célszerű lett volna a végrehajtási rendelet elfogadásával megvárni a Velencei Bizottság álláspontját, amelyet maga a szlovák kormány kért fel a törvény véleményezésére. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a folytatódó tárgyalásokkal és a Velencei Bizottság eljárásával párhuzamosan a magyar diplomácia az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, az Európai Parlament és más nemzetközi fórumok igénybevételével tovább fokozza a nyomást a magyar, illetve más kisebbségi közösségek védelme érdekében.
Balla Mihály, a Fidesz parlamenti képviselője közleményben hangsúlyozta, a Fidesz számára semmilyen más megoldás nem fogadható el, csakis a felvidéki magyarság emberi és nyelvi jogait sértő, súlyosan diszkriminatív nyelvtörvény visszavonása. A politikus szerint bebizonyosodott, amit a Fidesz korábban mondott, miszerint a szeptemberi szécsényi találkozón Bajnai Gordon miniszterelnök nagyon nagy hibát követett el a megállapodás aláírásával. A megállapodással Magyarország ugyanis saját maga mondott le a nemzetközi nyomásgyakorlásról, hiszen minden nemzetközi fórumon úgy értékelték, hogy a probléma megoldódott, mert ,,megállapodtunk" — írta, rámutatva, hogy a szlovák fél azonban semmilyen garanciát nem adott. ,,Most bebizonyosodott, hogy a szlovákok felmosták Bajnaival a padlót" — összegezte véleményét Balla Mihály.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint jogi szempontból jelentéktelen a szlovák államnyelvtörvény végrehajtási utasításainak elveit tartalmazó, tegnap elfogadott dokumentum. A végrehajtási utasítások elfogadása körüli vita bebizonyította, hogy a törvény rossz, nem demokratikus, valóban nem világos megfogalmazásokat tartalmaz, és alkalmazása önkényes lehet — áll az MKP állásfoglalásában.
Marek Madaric szlovák kulturális miniszter szerint sem Európában, sem a világban nem hullt termékeny talajra a magyarok államnyelvtörvény-ellenes kampánya, mert azt a nemzetközi szervezetek nem támogatták. ,,Én támaszkodni tudok az EBESZ kisebbségi főbiztosának véleményére, aki nagyon világosan kijelentette, hogy a törvény összhangban van a nemzetközi követelményekkel. Ugyanúgy tudok támaszkodni a végrehajtási utasításokkal kapcsolatos álláspontjára is" — jelentette ki a miniszter. Hozzátette: ,,S azt gondolom, bármit is tennénk, Csáky (Pál) úr nem változtat a véleményén."