Miután tegnap délelőtt beiktatták a második államfői mandátumát kezdő Traian Băsescut, délután a lehetséges kormánykoalícióról tárgyalt a pártok és frakciók képviselőivel, s várhatóan ma délelőtt bejelenti kormányfőjelöltjét. Az RMDSZ elnöke ismét megerősítette, stabil kormányban kívánnak részt venni.
Tegnap az államfő a Cotroceni-palotába hívta az alakuló kormánykoalíció lehetséges szereplőit, miután az alkotmánybíróság hivatalosan is jóváhagyta második elnöki mandátumát. Közben lemondott miniszterelnök-jelöltségéről Liviu Negoiţă, a Demokrata-Liberális Párt (D-LP) III. kerületi polgármestere, akit Băsescu a választás előtt jelölt a kabinet élére.
Az SZDP küldöttségével tárgyaló államfő kifejtette, egy széles támogatottsággal bíró kabinetet látna szívesen, ezért azt szeretné, ha egyetlen párt sem érezné kizárva magát a kormányzásból. Băsescu ugyanakkor elmondta, hogy ma Koppenhágába utazása előtt bejelenti az új kormányfőjelölt nevét.
A liberális párttal folytatott konzultáció során Crin Antonescu pártelnök kifejtette, az államfő őket sem a kormányban, sem az ellenzékben nem látná szívesen, hanem egyfajta cinkos szerepet szán pártjának. Băsescu válaszában elmondta, második mandátumában már nincsenek politikai céljai, a kampány befejeződött, és szívesen látja a liberálisokat a kormánykoalícióban. Korábban a D-LP vezetőivel folytatott tárgyalás után Antonescu úgy látta, a D-LP vezetői nem fogadják el egy liberális politikus által vezetett kormány gondolatát, a liberálisok pedig nem értenek egyet egy demokrata-liberális miniszterelnökkel.
Az RMDSZ-szel folytatott megbeszélés során az államfő elmondta, a D-LP és az RMDSZ programja között nincsenek lényeges eltérések, hiszen mindkét párt jobboldali, és ugyanazon európai politikai család, az Európai Néppárt tagjai. Băsescu ugyanakkor emlékeztetett, hogy a két párt sikeresen kormányzott már együtt. A romániai magyarság érdekvédelmi szervezetének jelenléte egy kormánykoalícióban hozzájárulhat az etnikumközi kapcsolatok, a többség és kisebbség viszonyának javításához — nyilatkozta a konzultációt követően Markó Béla szövetségi elnök. A magyar közösség, a román—magyar kapcsolatok érdeke, hogy a magyarság a helyi önkormányzati és parlamenti eszközök mellett, kormányzati eszközökkel is részt vehessen ezen kapcsolatok javításában — mutatott rá. A kormány és a törvényhozás feladataira való tekintettel az RMDSZ továbbra is szorgalmazza az NLP bevonását a koalícióba, de más kormányzati összetétel is elképzelhető — fejtette ki Markó.
Mint ismeretes, a D-LP az RMDSZ-szel, a kisebbségek frakciójával, valamint a függetlenek csoportjával immár többséget alkot a parlament két házában. Elemzők szerint nem kizárt, hogy az államfő Emil Bocot bízza meg az új kormány megalakításával.