Mióta Traian Băsescu megnyerte a választásokat, a felfüggesztett, többszörösen ideiglenes Boc-kabinet egyre derűlátóbb az ország gazdasági jövőjét illetően. Míg alig egy-másfél hónappal ezelőtt azon siránkozott mind a kormányfő, mind az államelnök, hogy még az is megeshet, nem lesz elég pénz decemberben, januárban a fizetések és nyugdíjak folyósítására, újabban már egyenesen optimista Emil Boc, s mondogatja is sűrűn: semmi gubanc, ha nem érkezik be az országnak ítélt hitel harmadik részlete, akkor sem lesz világvége.
Állítja, van annyi tartaléka, illetve jövedelemforrása Romániának, hogy eleget tud tenni kifizetési kötelezettségeinek. Igaz, bár közben jó egy hónapja a parlamentben törvényt alkottak e célból, a menesztett kabinet nem adta át a 2010-es állami költségvetési tervet a törvényhozásnak, rossz nyelvek szerint azért, mert ijesztőek annak sarokszámai.
Közben Bukarestbe érkezett mind a Nemzetközi Valutaalap, mind a Világbank tárgyalócsoportja, állítólag a kormánypalotában azon dolgoznak, hogy mihamarabb költségvetése legyen az országnak. Hét eleji nyilatkozataikat böngészve úgy tűnik fel, mégsem áll olyan rosszul az ország, miként október végén hallottuk épp tőlük... A költségvetési hiány az akkor előrevetített 7,8 százalékról 7,3-ra csökkent, s úgy látják, tartható az az elképzelés, miszerint jövő esztendőben e mutató ne haladja meg az 5,9 százalékot. Némi élénkülést tapasztaltak mind a hazai, mind a külföldi pénzintézetek, s azt jósolják, jövőben magához tér a gazdaság. Az idei hatalmas zuhanás után elképzelhető egy 0,5 százalékos növekedés is. Természetesen abban az esetben, ha a leendő kormány a hazai össztermék hét százalékát befektetésekre, gazdaságélénkítő tervek életbe ültetésére szánja, ha számottevően csökkenti az államháztartás kiadásait. Ha e két elvárásnak eleget tesznek, az állami költségvetés bevétele akár 8—10 milliárd új lejjel nőhetne, ami nem remélt esélyhez juttathatná jövőben a kormányt.
Azt ellenben senki nem tagadja, az ország jelenlegi helyzete nem rózsás, a hitelezők sem önzetlenül járnak-kelnek a fővárosban, nekik az eddig és ezután folyósítandó pénzeiket kell biztonságban tudniuk, s meg kell bizonyosodniuk arról, hogy az új kormány is pontról pontra betartja a hitelszerződéseket, s amikor arra sor kerül, pontosan törleszti majd a hiteleket.
Jó hír, hogy jóslatuk szerint jövő év második felétől majd kifelé araszolunk a válságból.