Mentünk, hogy elrejtőzzünk. Bokros hely volt. Álcáztuk a kocsit, hogy az útról ne látszódjék. Beszélgettünk a tüntetőkről, arról érdeklődtünk, hogy miért nem lehet élelmet kapni, miért nincsenek gyógyszerek... Adott pillanatban elmondtuk, hallottuk, Temesváron halottak vannak, hogy emberek haltak meg Temesváron. Minderre azt válaszolta: ,,Nem igaz", s folytatta, hogy ,,egy csoport semmirekellő és huligán megpróbálta megingatni Temesváron a társadalmi életet." Nicolae Ceauşescu két dologért bosszankodott, s össze is szólalkoztak emiatt Elena Ceauşescuval: ,,Megmondtam neked, hogy nem jó népgyűlést, nagygyűlést csinálnunk." Ugyanígy Nicolae Ceauşescu nem értett egyet a Központi Bizottság épületéből való elmenetelükkel, s megbánta ezt a cselekedetet.

,,Amikor Răţoaia faluba értünk, Nicolae és Elena Ceauşescu kiszálltak, hogy elvégezzék szükségleteiket, s kissé eltávolodtak a kocsitól, akkor bekapcsoltam a távbeszélőt, és jeligésen jelentést tettem: »Visszaszereztük, a gyalogok velünk vannak.« De nem adtam meg a pontos helyszíni adatokat, hanem egy kapásból vett útirányt. A távbeszélőből egészen más hangokat vettem ki, mint annál az elosztónál dolgozó milicistáké. A târgoviştei emberek voltak, akik elfoglalták a milícia épületét. Elhatároztam, hogy megszakítok minden rádiós kapcsolatot.

Esteledett, s úgy döntöttünk, hogy menjünk Târgoviştén a Belügyminisztérium megyei felügyelőségéhez. Amikor a városba értünk, jól besötétedett, az utcákon, néhány járókelőt leszámítva, már nem volt mozgás.

Először elhajtottunk a felügyelőség épülete előtt, hogy lássuk, ha történik még valami, esetleg be tudunk menni. Akkor megkerültük az állomást azzal a céllal, hogy a hátsó kapun menjünk be a milíciára. Megkérdeztem az őrszolgálaton lévő fiút: ,,Látod, kivel vagyok én a kocsiban?" Megnézte, látta, megijedt, s mindjárt kinyitotta a kaput. Beléptünk, s az udvaron lévők kiáltani kezdték: ,,Megjöttek, megjöttek!" Egyébként a milícia udvarán kevés ember volt. Nem tudtuk, hogy közben a székhelyet feldúlták, s a tüntetők fémrudakkal felfegyverkeztek. Csak amikor a hátsó lépcsőkhöz értünk, akkor találkoztunk néhány civillel és altiszttel. Kiszállítottuk Nicolae és Elena Ceauşescut a kocsiból, felmentünk velük az első emeletre, mert ott volt a parancsnoki iroda. Nem hangzott el egy szó sem, senki nem mondott semmit. Mindenkit sokkolt az eset, néztek előre, és nem hittek a szemüknek. Amikor az első emeletre értünk, egy Ştirbescu nevű főnökféle úr csapott kisebb zajt."

Menedék a milíciaépületben

Aki 1989. december 22-én délután a Dâmboviţa megyei belügyminisztériumi felügyelőség vezetését átvette, Ilie Petre Ştirbescu 1989 decemberében 46 esztendős volt. (...)

13 órakor a tüntetőknek sikerült bejutniuk a közigazgatási székhelyre. A pajzsosok, akiket maga a municípiumi milícia parancsnoka, Octavian Floricel vezetett, már nem tudtak ellenállni a tüntetőknek. A televízióban felhívták a târgovişteiek figyelmét, hogy legyenek körültekintőek, mert Nicolae és Elena Ceauşescu feléjük tart egy piros Daciával. Minthogy a közigazgatási székhelyet elfoglalták, az erkélyről egy hang azt javasolta a tüntetőknek, hogy induljanak sürgősen a milícia és a szekuritáté épületéhez. Ilie Ştirbescu és gyerekei elvegyültek egy csoportban, s vonulni kezdtek a Castanilor sugárúton. Valahol itt, alig néhány száz méterre volt a megyei milícia és a szekuritáté székhelye, s talán Nicolae és Elena Ceauşescu is. Az épület elé érve nagytanácsot tartottak, s elhatározták, hogy két alcsoportra oszlanak, s egyiknek a milícia, a másiknak a szekuritáté bejáratát kellett feltörnie. Ilie Ştirbescu egyből a tüntetők vezére lett. A legkorosabb volt. Ştirbescu bátorságot vett, s a jelenlévők nevében arra kérte a szekuritátésokat, engedjék meg neki, hogy bemenjen az épületbe, megkeresni Ceauşescut, és szabadon engedni a politikai foglyokat. A szekuritátés tisztek tájékoztatták, hogy az ,,elnök elvtárs" nincs a székházban. Következett egy sor tárgyalás, de a târgovişteiek nem hagyták magukat, s behatoltak a szekuritáté és a milícia megyei székhelyére. Ilie Ştirbescu nagyon határozottan lépett fel, s néhány tiszttel ellenőrzött minden helyiséget. Nem találtak semmit, sem Ceauşescut, sem a régi rendszer befogott ellenzőit. A harmadik emeleten meglelték azt a szobácskát, ahonnan a szekuritátés fiúk mindent lehallgattak Târgoviştén, amit csak lehetett. És itt is a berendezést kikapcsolták. Ilie Ştirbescu egyszerre csak ,,gazdának" érezte magát éppen azon a helyen, ahol egy nappal korábban még bámészkodni sem mert. Tudatában annak, hogy a fegyverraktárak, a katonai felszerelések raktárának az irattár feldúlása csak szerencsétlenséget eredményezhet, helyben megszervezte ezek védelmét. Időközben a tüntetők újabb hulláma ért ide, akiknek, ahogyan azt Ştirbescu, az akkori vezető elmondta, ,,valami elszámolnivalójuk volt az ott lévő szekusokkal és milicistákkal, közülük egyik-másiknak egy-egy taslit, fenékbe rúgást is megeresztettek." Ennek köszönhetően az épületben tartózkodó tisztek és altisztek pillanatok alatt eltűntek. A fiatalok a szekuritáté és a milícia székházában felfegyverkeztek vaspálcákkal, amelyek a lépcsőn futó szőnyegek leszorítására szolgáltak, s váltásban őrködni kezdtek. 15 óra 30 perckor Ştirbescu megkérte Constantin Ionescut, aki szerint édesapja katonatiszt, hogy menjen el a katonai egységhez az úton túlra, s kérjen segítséget az ottani parancsnoktól. Andrei Kemenici ezredes átküldött azonnal hat tisztet és húsz közkatonát. Mégis a civilek voltak azok, akik mindenre felügyeltek, Ilie Ştirbescu pedig egyedüli főnökként találta magát a Belügyminisztérium Dâmboviţa megyei főfelügyelőségének irodájában.

Délután fél hat volt, amikor egy katona erőszakosan kopogtatott, s fejét izgatottan dugta be: ,,Uram, uram, jöjjön gyorsan! A szomszédos szobába most ment be Nicolae, Elena Ceauşescu és még két úr, akiket nem ismerek." Ilie Ştirbescu nagy szemeket meresztve ugrott fel a székről, kilépett az irodából, s villámgyorsan indult a katonák mutatta helyiség irányába. ,,Kopogtatok az ajtón, belépek, s jó estét köszönök. Észrevettem a Ceauşescu házaspárt, és még láttam ott két milicistát, akiknek vállán semmilyen rangjelzés nem volt. Utólag tudtam meg, hogy egyikük Enache törzsőrmester, a másik Paisie őrmester volt." Nicolae Ceauşescu ránézett, és így szólt: ,,Maga is tudja, mi történik Temesváron." Ilie Ştirbescu válaszolt: ,,Igen, tudom." Nicolae Ceauşescu: ,,Elárultak." Kinyílt az ajtó, s az irodába belépett három alak, Ştefan Conţ alezredes, Ion Boboc százados a 01378-as katonai egységtől és Mihai Ion Ionescu. Nicolae Ceauşescu nem nagyon törődött velük, s a függöny mögül az alanti tüntetőket figyelte, akik ütemesen kiabálták: ,,Le Ceauşescuval!" Conţ alezredes és Ilie Ştirbescu suttogva egyetértettek, hogy kettejüket motozzák meg. Ceauşescu észrevette, és kitört: ,,Kik vagytok ti, hé?! Én a főparancsnokotok vagyok, az ország elnöke vagyok, a Román Kommunista Párt főtitkára vagyok. Ugyan kik vagytok ti?" Conţ és Boboc bemutatkozott, s aztán Ilie Ştirbescu és Mihai Ionescu felé intettek, hogy ők a néptömeg képviselői. Nicolae Ceauşescut meglepte a válasz, s pillanatra elvörösödött. Ilie Ştirbescu nem törődött Nicolae Ceauşescu érzéseivel, s szárazon parancsolta: ,,Motozzátok meg!" Conţ alezredes és Paisie őrmester Nicolae Ceauşescu felé közeledett, Enache őrmester pedig Elena Ceauşescu felé. Ez felugrott, mintha megégették volna: ,,Miért motoztok meg engem és a férjem?" Mégis beleegyeztek a motozásba. (...)

,,Az ajtó újra kinyílt, s egy másik tiszt lépett be, Ion Mareş őrnagy az 1378-as katonai egységtől. Az első, amit mondott, ez volt: ,,Elnök elvtárs, tudomására hozom, hogy mi biztosítjuk az Ön védelmét." Nicolae Ceauşescu őt is a fenébe küldte: ,,Hát te ki vagy?" Beléptek valami civilek is, s kezdték kérdőre vonni, nevezgetni, megalázni Ceauşescut. Éppen ezért Conţ alezredes jelzett nekünk, hogy vonuljunk vissza egy másik irodába. A telefon egyszer csak megszólalt, s miután Conţ alezredes, aki a megyei milícia szolgálatos tisztje volt, valamint az egyik kollégája közötti beszélgetés lezajlott, mindannyian a szomszédos irodába költöztek át. Ez a Ştirbescu újra sértő megjegyzésekkel illette Ceauşescut. Adott pillanatban rá is förmedt. Alig engedték meg, hogy Ceauşescu leüljön a székre. Paisie őrmester lépett közbe, s mindketten leültek. Nicolae Ceauşescu egy szót sem szólt. Elena Ceauşescu ellenben párszor rájuk szólt: ,,Hej, fiúk, legyetek csendben!"

Gyorsleltár

Adott pillanatban Nicolae Ceauşescu megkérdezte Ştirbescutól: ,,Mit csináltunk?" ,,Először is elrendelték, hogy Temesváron lőjenek, ahol emberek haltak meg. Ugyanezt tették a fővárosban is." Nicolae Ceauşescu: ,,Nem igaz!" Ilie Ştirbescu: ,,Nem igaz? Szekusai most lőnek a fővárosban. Kár, hogy a televízió a másik szobában van, hogy láthatná, mire voltak képesek, mivé változtatták ezt az országot." Nicolae Ceauşescu: ,,Igen, így van, így igaz. Kénytelen voltam megtenni. Kőolajat és gázt vásároltunk a SZU-ból, s megegyeztünk, hogy cserében húst és egyéb élelmiszert adunk. Az oroszok miatt vagyok én most itt köztetek. De én nem tettem semmit ezért az országért, a ti Târgoviştétekért? Létrehoztuk nektek az ipari platformot, a kohóipari kombinátot. Itt tartóztattak le engem az illegalitás idején. S ez a fizetség, hé, amivel ezt viszonozzátok?" Ilie Ştirbescu: ,,Igen, igaz, amit mond. De most az elkövetett jóért és rosszért vannak itt." Elena Ceauşescu Nicolae Ceauşescu védelmére kelt: ,,Láttál embereket éhen halni?" Nicolae Ceauşescu: ,,No, mondjad, még mit tettem?" Ilie Ştirbescu: ,,Elrendelte falvak és városok lerombolását, elvették az emberek földjét még a házak mögött is. Ezt miért tették? Azért, hogy az embereknek ne legyen megélhetése." Ekkor Nicolae Ceauşescu már nem tudott uralkodni magán: ,,Mondd csak, milyen falut romboltam én le!?" Ilie Ştirbescunak már nem tudott válaszolni, mert Nicolae Ceauşescu idegrohamot kapott, és összeomlott. Mind nyitotta ki a száját, hogy nyelvét kinyújtsa.

Paisie őrmesternek és Enache törzsőrmesternek sikerült valamennyire megnyugtatnia. Vé­delmükbe vették Ceauşescut. Enache kilépett az irodából, és elment. Paisie így szólt Ilie Ştirbescuhoz: ,,Ha azt akarja, én elmegyek. Maradjon ön velük."

A hadsereg őrizetében

A Nemzetvédelmi Minisztériumból Stănculescu tábornok nevében azt az utasítást adták a megyei belügyminisztériumi főosztálynak, hogy Nicolae és Elena Ceauşescut vigyék a târgoviştei helyőrség parancsnokságára. Az volt az elképzelés, hogy egy fővárosi katonai alakulat jön értük.

Közben Mareş őrnagy a belső udvaron találkozott Dinu alezredessel, aki gépkocsival volt. A helyiségbe Dureci ezredes, a szekuritáté főnöke lépett be, aki mindjárt el is ment, hogy értesítse bukaresti főnökeit. Utána rohant be Mareş őrnagy a hírrel, hogy talált egy gépkocsit. ,,Elnök elvtárs, jöjjenek, menjünk, mert itt már nem tudjuk oltalmukat biztosítani." Elena Ceauşescu megijedt, s kiáltozni kezdett: ,,Nem megyünk el innen!" Nicolae Ceauşescu ellenben követni akarta a tiszteket. És így is történt. Az irodából való eltávozásakor Conţ ezredes a Nicolae és Elena Ceauşescutól elvett tárgyakat odaadta Paisie őrmesternek, aki zsebébe tette azokat.

Négyajtós, fehér színű ARO kocsi várta őket. Rendre felültek, Nicolae és Elena Ceauşescu, majd Boboc százados, Paisie őrmester és Mareş ezredes. A kormánykeréknél Dinu szekuritátés alezredes ült. Ilie Ştirbescu megijedt, hogy a katonák futni hagyják Nicolae és Elena Ceauşescut. Végül engedte, hogy elmenjenek, de nyomon is követte őket. Tíz perc múlva visszajelzett neki Kemenici ezredes, a katonai egység parancsnoka, hogy Nicolae és Elena Ceauşescut a hadsereg őrizetére bízták.

(folytatjuk)

Részlet a szerző Bűnösként is győztes című könyvéből