Állami támogatásHűtőtankokat vásároltak — Incze Péter

2009. december 22., kedd, Gazdakör

A Boc-kormány az év utolsó napjaiban megemelte a mezőgazdasági ágazatokban kifizetendő támogatások összegét. Az állattenyésztésben és a növénytermesztésben a támogatási formák nem változtak, a kifizetendő összeg viszont igen.

Az 1449-es kormányhatározat értelmében ebben az évben 7,5 lejes támogatás jár a szarvasmarhák törzskönyveztetésére, a juhok esetében az összeg 3,68 lej. Megjegyeznénk, hogy egyelőre nem tudni, ki indítja el majd a szarvasmarhák törzskönyvezését, tavaly felajánlották a szakmai szervezetnek a lehetőséget (az országos föderációnak, amelynek a megyei egyesület és ezáltal a helyi egyesületek is tagjai), de megfelelő feltételek hiányában az nem vállalta fel.

Idén szintén támogatott a fagyasztott ondó tárolására használt konténerek vásárlása, feltétel, hogy a tároló legkevesebb húszliteres legyen. A támogatás 3500 lej darabonként. A lehetőséget kihasználva a szarvasmarha-tenyésztők megyei egyesülete a múlt év közepén igényelte a mezőgazdasági igazgatóságon ezt a típusú támogatást a helyi egyesületek fejlesztésére, és az elmúlt év utolsó napjaiban az igényelt pénzösszeg meg is érkezett a szakminisztériumból. A támogatás teljes mértékben fedi a konténerek árát, így minden egyesület ingyen jut egy-egy tárolóhoz. A megyei egyesület összesen 67 konténert vásárolt 225 237 lej értékben. Információink szerint a tavaly országos szinten csak Hargita és Kovászna megye élt a törvény adta lehetőséggel.

A kormányhatározat értelmében támogatás igényelhető továbbá a vágóhídon értékesített sertések és szarvasmarhák után, a sertések esetében az E minőségi osztályozású karkasszra 120 lej, az U minőségért pedig 100 lej jár, a szarvasmarháknál pedig 100 lej a hasított testért. Tá­mogatott a fiatal kocák vásárlása 150 lejjel darabonként, feltétel, hogy az állatok reprodukciós tenyészfarmokról származzanak. A tavalyhoz hasonlóan a mézminőség javítását is támogatják, a méhészek családonként 20 lejt igényelhetnek.

Továbbra is támogatott az év végéig a jó minőségű leadott tej, az extra minőség (amelyben az összcsíraszám nem haladja meg milliliterenként a 100 000-t, illetve a szomatikus sejtek száma 400 000 alatti) kilogrammjáért 0,3 lejes támogatás igényelhető. Örvendetes tény, hogy a tejprémium összegét a kormány a szakmai szervezetek kérésére megemelte, összesen 260 millió lejt irányoztak elő a 2009-es kifizetésekre. A minisztérium számításai szerint az összeg elegendő lesz arra, hogy a minden liter után járó 30 banit folyósítsák. Ötvös Mózes megyei elnök úgy tudja, hogy a harmadik negyedévre a szarvasmarhák egyedenkénti támogatásához hasonló módon, az összeghez banki hitelkonstrukcióban lehet hozzájutni. A szarvasmarha-tenyésztők egyesületének elnöke szerint mindez az országos szervezet érdekérvényesítő képességének is köszönhető, de annak is, hogy az illetékes vezetők — beleértve Băsescu elnököt is — betartották ígéretüket.

A zöldség- és gyümölcstermesztésben a környezetbarát gazdálkodói elismervény megszerzési költségeinek 70 százalékát támogatják. Ugyanezen ágazatokban a termelői csoportok 40 000 lejt kapnak működési támogatásként. Ebben az évben csak a fűtött üvegházakban végzett zöldségtermesztést támogatják, 600 lejt fizetnek a termény tonnájáért. A feldolgozóknál értékesített paradicsom, zöldborsó, alma, szilva, cseresznye, meggy és szőlő tonnája után 200 és 300 lej közötti támogatás igényelhető. Ugyanakkor a tárolóhelyiségekkel rendelkezők a raktározási költségek 30 százalékát kérhetik támogatásként. A virág- és dísznövénytermesztéssel foglalkozók a mezei termelés esetén 5000, az üvegházinál 10 000 lejes támogatást igényelhetnek hektáronként. A burgonyatermesztők esetében a feldolgozásra értékesített mennyiség tonnájára 150 lej jár, a tárolási költségek 30 százaléka vagy tonnánként 70 lej támogatás igényelhető. Az öntözőberendezéseket használó szakmai szervezetek (nálunk a szépmezői egyesület) ez évre 140 lejes támogatást kérhettek hektáronként, ugyanakkor a berendezés őrzésére is 31 lejes hektáronkénti támogatás volt igényelhető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-12-22: Múltidéző - x:

Nicolae Ceauşescu utolsó napjai — Höncz László József

Készülődés a perre
Kemenici ezredes telefonált a Honvédelmi Minisztériumba, s személyesen beszélt Stănculescu tábornokkal, aki igazolta a boríték elküldését, hozzátéve, hogy ,,benne orvosságok vannak, injekciós fiolák, gyorsan adjátok be neki, másként meghal! Vigyázz, ott van egy utasításokat tartalmazó levélke is." December 25-én 4 óra után egymást érték a Bukarestből érkező telefonhívások. Kemenici tábornokot mind Stănculescu tábornok, mind Militaru tábornok megkérdezte, beadták-e az injekciókat.
2009-12-22: Gazdakör - x:

Koppány Nemzeti Boltok (Kitekintő)

Koppány Nemzeti Boltok néven új élelmiszerlánc szerveződik Magyarországon. A nem olcsó kínálatban olyan ínyencségek szerepelnek, mint a bivalykolbász, szürkemarha-bélszín, de található még sokféle olyan magyar áru, amely nem jut el nagy kereskedelmi hálózatokba.