Ugyanígy vagyunk a jövővel is. Még nem létezik, nem született meg, de tudunk róla, sejtjük, hogy mi az, és azt észleljük, hogy folyamatosan jön be a jelenünkbe, a most-ba. Jön be abba az állapot(unk)ba, amelyben éppen leledzünk, amikor tudatában vagyunk a létünknek és a bennünket körülvevő mindenségnek.

Most van a születés, most van a halál. Most van a gyermekkor, kamaszkor, ifjúkor, felnőttkor, aggkor és minden kor. Most van ideje a szalmakalapnak is, a bundasapkának is. A szeretetnek, a szerelemnek, a gyűlöletnek, a féltékenységnek, az irigységnek, az önzetlenségnek, a győzelmeknek, a háborúskodásoknak, a csodatetteknek, a véráldozatoknak, a kegyetlenkedéseknek, a szelídségnek és a békességnek is most van az ideje. Mindig, mindenhol éppen ebben a pillanatban.

Ezért szükséges, hogy hitünk legyen a pillanatban, a mában, a most-ban, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, amit csak megtehetünk a pillanat szépségének, varázsának elmúlhatatlanságáért, tisztaságáért, mert a most és a pillanat a mi létünk, a mi jelenünk, de egyúttal illuzórikus vagy reményteljes jövőnk is.

Most van alkalmunk, most adatott meg a soha vissza nem térő lehetőségünk arra, hogy szebbé, jobbá, békésebbé, otthonosabbá, varázslatosabbá tegyük bolygónkat, megőrizzünk minden kincset, ami ránk bízatott, ne herdáljunk, ne prédáljunk, ne törjünk, ne zúzzunk szét mindent magunk körül a most-ban, hanem gondoljunk arra, hogy ez a ,,most" csak akkor tarthat örökké, ha odafigyelünk rá. Ha élni akarással, okosan gazdálkodva, szeretetteljes alázattal viszonyulunk mind embertársainkhoz, mind bolygónk egész élővilágához.

Most tehát bizakodással, hittel kijelenthetem: most tél van, most advent van, most karácsony van, most ünnep van, most szeretet van, most született meg a Jézuska, most ragyog a Csillag, most jött be a Fény a lelkünkbe, most csillog a karácsonyfa, most fakadt dalra a lelkünk, és kapcsolódott be az angyalok karába...

Most beszélhetünk örökkévalóságról...