Sepsiszentgyörgyön sem december 22-én, sem azután nem történt semmiféle atrocitás, tudtommal egy tisztet vertek meg. Ebben ― a tömeglélektan felől nézvést ― igen fontos szerepe volt megítélésem szerint annak, hogy a diktátor bukása előtt az emberek ezrei már kinn voltak az utcán, szembe mertek nézni a fegyverekkel, s a Nagy Kondukátor elkergetése után az eufóriás győzelem érzése vált uralkodóvá.
Az emberek sokasága méltán érezte magát közvetlen résztvevőnek a Ceauşescu-rezsim megbuktatásában. (Akkor nem sokan sejtették, hogy még félmunkát sem végeztek.) Lincselésekre az első percekben azért sem került sor, mert nem lövettek a tömegbe, s a megyei vezetés gyűlölt perszónái is időben kereket oldottak a rejtett kiskapun. Már az első napon, de ezt követően is alanyai lehettünk durva számonkéréseknek is, amiért ,,nem intézkedtünk", hogy X. vagy Y. szekuson vagy milicistán, pártaktivistán megtorolják az előző évek sérelmeit. Voltak emberek, akik egyre-másra ,,jelentették", hogy ennek és ennek a személynek itt és itt, most is szekustiszttel volt találkozója. December 22. délutánjának eseményei közé tartozik az is, hogy miközben mi az erkélyről ,,szóltunk a néphez", beszéd közben súgták: egy felfegyverzett csoport a milícia épületébe és a szekuritátéra akar betörni. Én próbáltam, érdekes módon a tömeg egy részének egyetértésével, erről lebeszélni a lázongókat. Nem népítélettel kell leszámolnunk a múlttal, meglesznek ennek majd a törvényes keretei és intézményei. Ezután érkezett a hír, amelyet ugyancsak beszéd közben súgott valaki a fülembe, hogy betörtek a szekuritáté épületébe. Azt később tudtam meg, hogy az épület védelmére kivezényelt sorkatonák gúlába rakott fegyverrel várták a rohamozókat. A történet csattanója az, hogy másnap egy ismeretlen fiatalember jelentkezett a lakásunkon, a lányomnak átadott némi papírcafatokat, amelyek, amint kiderült, az én szekusdossziémból származtak, az épület udvarán találták összetaposva, s a ,,küldemény" kézbesítője közölte: mondd meg apádnak, ha tegnap az emberek rá hallgatnak, akkor ezek a papírok nem jutnak el hozzátok. (Ki gondolta volna akkor, hogy milyen jó jósnak bizonyul.) A kettétépett papír azt tartalmazza, miért és hogyan kell beszerelni a lehallgatókészüléket abba a szerkesztőségi irodába, ahol én dolgozom. (A dolog pikantériája, hogy nekem nem is volt ― ma sincs ― irodám, de az igaz, hogy a szocialista rendszert ― hogy ironikusan finom legyek ― nem egészen támogató mindennapi szövegelések főleg abban a helyiségben hangzottak el.)
Hogy Sepsiszentgyörgyön nem került sor atrocitásokra, az elmondottak mellett annak is nagy szerepe volt, hogy a néhány nap múlva már magyar többségű ideiglenes megyei és városi vezetés a helyzet urává tudott lenni, s főleg az ideiglenes megyei vezetők egyes személyei kapcsán kialakult viták, a belső hatalmi harc, a tüntetések feszültségoldó (-levezető?) terápiának bizonyultak.
