Mondom, mert egyre jobban példaképeim lettek a kis ,,szemtelen szentecskék", akik naivan, örök ártatlansággal arcukon, szemükben szikrázó, sziporkázó tüzecskékkel úgy tudnak türelmesen vagy türelmetlenül várakozni, nézni fel ránk és hinni a csodákban, mint senki más e földön. Hinni, hogy amire oly nagyon várunk, az minden bizonnyal megérkezik. Hogy lesz puha paplanba öltöztetett táj, jönni fog az angyal, a télapó, lesz díszes, gazdag termésű karácsonyfa, alatta milliónyi játékkal, ajándékkal. Hogy ott lesz az öröm a kistestvér, nagy testvér, apa, anya, nagymama arcán, az egész család, az egész város, az egész világ arcán...

Hinni, hogy a szeretet értünk van, hogy mi a szeretet gyermekei vagyunk, hogy értünk hull a hó, értünk van az Ünnep, értünk csilingelnek a csengők, értünk sziporkáznak a csillagszórók, pislákolnak a gyertyalángok és értünk ragyognak az égen a betlehemi csillagok. Hinni, hogy értünk vannak a csodák, hogy értünk a születés, az élet, a megváltás.

Ha felnövök, oda a grund, oda a ,,gittegylet", párt lesz belőle és gond. Ha felnövünk, oda lesz minden gondtalanság és csoda. Eltűnik az áhított szabadság, gyarapodó tudásunkkal és gondjainkkal körbefalazzuk igazi valónkat, épp azt az ártatlan naivitást, amely látja és láttatja a bennünket körülvevő csodákat.

Nem csoda, ha néha nem szeretnénk felnőni. Ha megállíthatnánk az időt ilyenkor, a Szenteste idején, és abban a boldog, gyermeki áhítatban lebeghetnénk, mint az angyalt váró kisgyerekek. Amikor azt szeretnénk, ha egy örökkévalóságig tartana az a pillanat, amikor kigyúlnak a fények a fán, kigyúlnak a fények az arcokon és felhangzik ajkunkról a Szentséges éj...

De ne féljünk, mert ezekben a lélekmelengető percekben, bármennyire is ,,felnőttünk", megvan a lehetőségünk újjászületni Jézussal. Kisdeddé válni a jászlainkban. Pufók arcú, gondtalan, ragyogó szemű Gyermekké, Csodává, amely megadja, elhozza életünk igazi értelmét. Életünk nagy gyermekké válását és örök tisztaságú, fenséges Karácsonyát.

Ha felnövök, minden karácsonykor gyermekké válok...