A marketinges jókívánságai — Ferencz Csaba

2009. december 30., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Farkas Levente interneten is elérhető marketingiskoláját immár sok hazai vállalkozó ismeri. Közvetlen, egyszerű megfogalmazásai mindenképpen kilépnek a szokványos marketingtanfolyamok, -könyvek kliséjéből, hiszen gyakorlatilag az oktatás folyamatában is azt a módszert használja az információk, a tudás átadásában, de a segítségnyújtásban is, amire tanít: közvetlenül kell megoldani a felmerülő problémákat, a vállalkozásban hasznosítható új megoldásokat így kell átgondolni, sőt, kivitelezni. (Az elektronikus hírlevelekre egyébként szintén interneten lehet feliratkozni, de a szerző konferenciák során is tart előadásokat.)

Alább közöljük Farkas Levente karácsonyi és újévi kívánságait.

Szerintem, ha feleolyan boldog lenne ez a karácsonyod, mint amennyien ezt kívánták neked, akkor semmi szükséged nem lenne rá, hogy én is ezt kívánjam.

Éppen ezért én most kihagyom...

Tizenkét teljesen más dolgot kívánok neked:

1. Bátorságot, vakmerőséget, hogy 2010-ben neked ne legyen olyan lagymatag marketinged, mint amilyeneket nap mint nap látok! (Ahogy egy mesterszakács fanyalog egy másodosztályú étteremben, én is gyakran elhúzom a számat...)

2. Célzott marketingüzeneteket! Emlékszel? Aki mindenkihez akar szólni, az igazából senkihez sem szól!

3. Tudatos adatbázis-építést! Minél nagyobb és részletesebb a vásárlói adatbázisod, annál gazdagabb vagy... Nem hiszed? Beszélünk majd öt-hat év múlva.

4. Rendszeres kommunikációt a régi ügyfeleiddel! Nem engedheted meg magadnak, hogy elfelejtsenek.

5. Okos termékfejlesztést! Semmi sem állandó, csak a változás — igyekezz folyamatosan fél évvel a piacod előtt lenni.

6. Statisztikaalapú cégvezetést! Ne megérzések, hanem tények alapján dolgozz, dönts, vezess.

7. Több érdeklődőt, több vásárlót, több visszatérő vásárlót!

8. Tudatosságot a felméréseidhez, piackutatásodhoz! Ne te döntsd el, hogy mit hogyan szeretne a piac... kérdezd meg tőlük.

9. Erőt, türelmet, kitartást, hogy a 21. század marketingtechnológiáját kihasználd!

10. Fantáziát, hogy folyamatosan legyen okuk a vásárlóknak, hogy rólad beszéljenek!

11. Kitartást... a jövő évben igen nagy szükség lesz rá!

12. Na jól van, na... és boldog karácsonyt és új esztendőt!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-12-30: Nyílttér - x:

A polgármester nem válaszolt (Visszajelzés) — B. Kovács András

Némi ódzkodás után Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere végül aláírta a korábban pártközleményként felküldött hozzászólását írásomhoz, az alábbiakban hát neki válaszolok.
Kedves uram, tényleg nem tart attól, hogy balkezes műfajelméleti fejtegetéseit Tyúkszem-effektus cím alatt fogják tanítani az újságíróiskolákban? Egyeseknél bizonyára bevált a fogás, mellyel a tudósítás kalodájába kívánta zárni a szabad véleménynyilvánítást, de többi kollégám egetverő röhejével akkor mit kezdjek?
2009-12-30: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Útravaló kezdő vállalkozóknak (Sikerakadémia) — Főcze Gyula

Kiszámíthatatlan, válságos időket élünk, és biztosra vehetjük, hogy a küszöbön álló 2010-es esztendőben sem jön majd el a Kánaán, ugyanis egész Európára kiterjedő, növekvő munkanélküliséggel kell megbirkóznunk nekünk, székelyeknek is. A Szé­kelyföld európai kisrégió, gazdasági vállalkozásaink, üzleti próbálkozásaink európai elvárásokhoz igyekeznek felzárkózni. Ebből persze az is következik, hogy az Európai Unió országaiban megjelenő negatív jelenségeknek is közvetlen részesei vagyunk.