Csak haladunk araszolgatva az időben, rójuk utunkat, időnként irányt és célt változtatva, miközben keresünk valamit, valami időtlent. Hogy jobban tudjuk érzékelni az időt, felosztjuk másodpercekre, percekre, órákra, évekre.
A legértékesebb pillanatunk, amikor a világra jövünk, a legértékesebb óráink, melyekben ráérzünk a szeretet ízére, a fény csillogására, a világ színeire, hangjaira, illataira. Miközben felfedezzük újra a világot, már repülnek a hónapok, az évek. Először bekapcsolódunk a családba, majd megtaláljuk a barátokat, a közösséget, melyhez tartozunk, s az idő kitágul, végtelennek tűnik.
Következik az útkeresések időszaka, amikor mindenki a neki megfelelő szakmát, pályát, életstílust keresi, és közben telnek az évek, változnak a barátok, társak. Mindenikünk keresi a szerelmet, s közben arra vágyik, hogy mindig legyen mellette valaki, aki megérti, aki segíti, aki szereti.
Megtalálja azt, akit keresett, majd megtanul osztozni a szeretetben, magához ölelve gyerekeit, miközben kitágul az idő, hiszen már nem csak a jelen létezik, hanem a jövő is. A gyerekek nőnek, és mindenki újraéli velük a gyerekkor örömét, kíváncsiságát, az ifjúkor lelkesedését, útkeresését, és bekapcsolódik a körforgásba a múlt. Az idő múlását most már a gyerekekhez kapcsolódó életszakaszok jelzik: a kisgyerekkor, a kisiskoláskor, a felnőtté érés kora — és az évek egybefolynak, áramlanak parttalanul.
Elérkezik a következő generáció megjelenésének pillanata is, amikor unokák, felnövő kisgyerekek idézik fel bennünk a mi kisgyerekeink emlékét, amikor megtanulunk újra gyereki módon örülni, ha sikerül elkerülni a megkeseredés állapotát. Itt már ismét átértékelődik az idő, már évekre emlékezünk, de csak egy évre tervezünk, majd a napok is átértékelődnek. Ma jó napom volt — mondják az öregek, akik fiatalon még így összegeztek: Jó évet zártam.
Akinek sikerül kiegyensúlyozottá válnia öreg korára, vagy megőriznie azt, ismét értékelni tudja a pillanat szépségét, derűjét, emelkedettségét mindaddig, amíg útja belevész a végtelen időbe, részévé válik a végtelen térnek.
Amikor lepereg egy év, amikor valami befejeződik, de el is kezdődik, mindig megállunk egy pillanatra az időben, és mérlegeljük: hogyan tovább.
Legyen ez a pillanat tükör, mely figyelmeztet, hogy az időt ne csak években, anyagi megvalósításokban mérjük, hanem értékeljük a szeretet, az együvé tartozás pillanatait is.
