Kihalófélben a családi kirándulás

2010. január 7., csütörtök, Család

Az emberek kétharmada egyáltalán nem megy már közös családi sétákra — derült ki egy Európában és Ameriká­ban végzett nemzetközi felmérésből.

A brit Loughborough Egyetem sporttal és egészségüggyel is foglalkozó karának tudósai a felmérés során összesen 5236 embert kérdeztek meg.

A válaszadók több mint fele — 52 százaléka — bevallottan kevesebbet indul közös sétára, mint tíz évvel ezelőtt. Ennek legfőbb okaként a családtagok érdektelenségét (45 százalékban) és az időhiányt (43 százalékban) jelölték meg. A megkérdezettek 39 százaléka szerint kevés információval rendelkeznek arról, hova lehetne kirándulásokat szervezni; 38 százalék fáradtságra, 33 százalék pedig a motiváció hiányára hivatkozott.

Az országok összehasonlításából Ausztria került ki első helyen: itt ápolják a legtöbben — átlagosan az emberek 63 százaléka — a családi séták hagyományát. Legutolsó helyen Portugália végzett, itt ugyanis az emberek 71 százaléka teljesen elhanyagolja a szokást.

A megkérdezettek nyolcvan százaléka szerint a család az étkezések alkalmával tölti el együtt a legtöbb időt. Hatvanhat százalék szerint a közös üldögélések és beszélgetések, 53 százalék szerint pedig a családi televíziózás jelenti a közös programot.

Stacy Clemens, az egyetem humánbiológiai docense szerint nyugtalanító látni az eredményt, amely szerint a családok világszerte elhanyagolják a test karbantartásának olcsó és hatékony formáját, a közös sétát.

Újra divatba jöhet a gyaloglás: a megkérdezettek 69 százaléka nyilatkozott ugyanis úgy, hogy ily módon dolgozza le az ünnepi falatozások miatt kialakult kalóriatöbbletet. Ebben is az osztrákok és a németek járnak az élen 86 százalékos aránnyal. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-01-07: Család - x:

Siettetett gyerekek - 4. (Az eltűnő gyermekkor nyomában) Dr. Varga Zsuzsanna

Felnőttesen, felnőttek között
A megkülönböztetett bánásmód elsorvadását tükrözi — egyben gyakorlati megvalósítását is nehézzé vagy lehetetlenné teszi —, hogy a felnőttek és a gyerekek életmódja, az általuk használt terek, életük idősíkjai összeolvadóban vannak.
2010-01-07: Család - x:

A szobakertész téli gondjai - Puskás Attila

Senyvedő mikulásvirág
Cserepes növényeink számára — ezek többnyire az ,,örök nyár" tájairól kerültek a nemesítők ,,fénykörébe" — a tél pusztulásukat, jobb esetben sínylődésüket hozza magával.