Esztelneken új községházát avattak - Iochom István

2010. január 9., szombat, Közélet
Tegnap délben nem mindennapos esemény helyszíne volt Esztelnek. A 2006-ban önállósult községben új községházat avattak.

Az ünnepségen a megye elöljárói mellett a felső-háromszéki polgármesterek, a megyei és kézdivásárhelyi rendőrség képviselői is jelen voltak. Varga Attila polgármester köszöntő szavai és Tóth Tekla, valamint Incze Zsuzsa szavalata után szalagvágásra került sor. A szalagot a polgármester felkérésére Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, Henning László és Demeter János alelnök, Baka Mátyás és Vajda Lajos volt alelnök, illetve Manases Sándor, a Consic Rt. igazgatója vágta el.

A szalagvágást követően Ilyés K. Imre római katolikus plébános és Tarzitius atya, a ferences zárda főnöke áldotta meg az új épületet. Esztelnek új községházát Domahidi Ildikó tervei alapján a Consic Rt. építette fel mondhatni rekordidő alatt. Az épület 950 000 lejbe került, amiből az önkormányzat még 150 000 lejjel maradt adós a kivitelezőnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-01-09: Máról holnapra - x:

A kormányhivatalnokok vakációja - Bogdán László

A pénzügyminiszter igazán emberien, szívhez szólóan ecsetelte a sokfelől bírált költségvetés előirányzatait, majd kezét széttárva bejelentette: ha különböző ürügyekkel újra meg újra ,,hozzányúlnak", és szép hazai szokás szerint elkezdik az újraosztogatást, ő nem tehet egyebet, lemond.
2010-01-09: Közélet - x:

Folytatódik az összefogás (Feszült hangulatú Tőkés—Markó találkozó) - Farkas Réka

Folytatódik az erdélyi magyar összefogás, amennyiben — közös cselekvési terv kidolgozása révén — sikerül azt konkrét tartalommal megtölteni.