Hetven éve megoldatlan gyilkossági ügyet vettek elő

2010. január 14., csütörtök, Világfigyelő

Hetven év után vette elő a chicagói rendőrség megoldatlan ügyekkel foglalkozó részlege az eddig tisztázatlan körülmények között meggyilkolt Edward J. O’Hare ügyét, akit feltehetőleg Al Capone börtönbe juttatásáért lőttek le az egykori gengszter emberei.

A chicagói rendőrség ,,döglött ügyek" osztályának helyettes vezetője, Al Wysninger elmondása szerint az 1939. november 8-án meggyilkolt Edward J. O’Hare aktája az általuk vizsgált ügyek legsötétebbike. Az egykor Al Capone üzlettársaként dolgozó, majd a gengszter adócsalási ügyleteit leleplező ügyvédet a város délnyugati részében, az autójában lőtték le. ,,A chicagói rendőrség soha nem zár le megoldatlan emberölési ügyeket. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megtaláljuk a tettest" — mondta Wysninger.

Az ügy újravizsgálását Edward Burke városi elöljáró kérte, akinek reményei szerint ezzel sikerül majd végre tisztázni a város történetének egyik legsötétebb fejezetét, és méltó elismeréssel adózni annak az embernek, aki hatalmas segítséget nyújtott Al Capone kézre kerítéséhez. ,,A legtöbben úgy tudják, hogy Eliot Ness nyomozó és az Érinthetetlenek kapták el Caponét. Nos, semmi sincs távolabb az igazságtól" — mondta Burke.

A rendőrség többek között Jonathan Eig áprilisban megjelenő Get Capone (Kapjá­tok el Caponét!) című könyvéből próbál ötleteket meríteni a nyomozáshoz. A könyv szerint O’Hare-nek azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó részesedést fizetni az addigra anyagilag nehéz helyzetbe került Al Capone-nak egy általa üzemeltetett lóversenypálya bevételéből. Más történészek szerint a gyilkosság más bandák ,,ajándéka" volt Capone-nak, aki egy héttel a gyilkosság után szabadult a börtönből. Jonathan Eig könyve szerint O’Hare eredetileg azért épült be a maffiába, hogy cserébe fia, Edward ,,Butch" O’Hare bejuthasson az Amerikai Haditengerészeti Akadémiára. A fiúból később kitüntetett repülőgép-pilóta lett a második világháborúban, ahol harc közben esett el. Nevét Chicago legforgalmasabb repülőtere, az O’Hare Nemzetközi Repülőtér őrzi.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2010-01-14: Világfigyelő - x:

Nagy az érdeklődés a Stasi-akták iránt

Az elmúlt évben több mint százezren kérelmezték, hogy betekinthessenek azokba az iratokba, amelyeket annak idején az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi vezetett róluk — jelentette ki egy tegnapi interjúban az iratokat kezelő szövetségi hatóság vezetője. Marianne Birthler külön is említésre méltónak tartotta: az érdeklődők jelentős része csak húsz évvel a berlini fal 1989 novemberében történt leomlása után kérvényezte az iratokba történő betekintést. Mindezt azzal magyarázta: a jelek szerint sokan mostanáig tartottak attól, hogy a múlt felhánytorgatása — azaz az aktákba való betekintés — fájdalmat okoz.
2010-01-14: Világfigyelő - x:

Röviden — Mózes László

Budapesten ma is sztrájkolnak
Továbbra sincs megállapodás a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről, a feleknek a tegnap délelőtti tárgyaláson sem sikerült megegyezniük. Jelentős fennakadásokat okozott a főváros közlekedésében tegnap is a BKV sztrájkja, a munkabeszüntetés ma folytatódik. A BKV-s munkavállalókhoz a vasutasok is csatlakoznak, és sztrájkot hirdettek csütörtök hajnali 4 órától 8-ig, így a vonatközlekedés is bizonytalan lesz. A BKV-nál működő 25 szakszervezet közül 14 sztrájkol. Naponta akár 25 millió forintba is kerülhet a határozatlan idejű sztrájk, amelyet a szakszervezetek a sztrájkalapból finanszíroznak.