Röviden — Mózes László

2010. január 14., csütörtök, Világfigyelő
Budapesten ma is sztrájkolnak

Továbbra sincs megállapodás a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről, a feleknek a tegnap délelőtti tárgyaláson sem sikerült megegyezniük. Jelentős fennakadásokat okozott a főváros közlekedésében tegnap is a BKV sztrájkja, a munkabeszüntetés ma folytatódik. A BKV-s munkavállalókhoz a vasutasok is csatlakoznak, és sztrájkot hirdettek csütörtök hajnali 4 órától 8-ig, így a vonatközlekedés is bizonytalan lesz. A BKV-nál működő 25 szakszervezet közül 14 sztrájkol. Naponta akár 25 millió forintba is kerülhet a határozatlan idejű sztrájk, amelyet a szakszervezetek a sztrájkalapból finanszíroznak.

Újabb dollármilliárdok háborúra

Az Obama-kormányzat azt tervezi, hogy további 33 milliárd dollárt kér a kongresszustól az afganisztáni és az iraki háború költségeinek fedezésére. A védelmi tárcára vonatkozó rekordösszegű, 708 milliárd dolláros jövő évi költségvetési tételen felül szereplő 33 milliárd dolláros összeget javarészt az afganisztáni háború kiterjesztésére fordítanák. Barack Obama amerikai elnök a tavalyi év végén az afganisztáni stratégia felülvizsgálatának keretében további 30 000 amerikai katona afganisztáni kiküldéséről döntött.

Vita a bolgár jelölt miatt

José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének az állásfoglalását kérik az Európai Parlament (EP) képviselői Rumjana Zseleva bolgár EU-biztosjelölt ügyében, aki szerintük nem adott meggyőző válaszokat keddi EP-bizottsági meghallgatásán a hozzá intézett kérdésekre, főként saját pénzügyi érdekeltségeivel kapcsolatban. A frakciók képviselői a meghallgatás után zárt ülést tartottak, majd a nyitott kérdések tisztázására kérték fel Barrosót, akinek döntenie kell arról, fenntartja-e javaslatát, miszerint Zseleva legyen a nemzetközi együttműködéssel, humanitárius segélyezéssel és válságkezeléssel foglalkozó EU-biztos. A Financial Times Deutschland lap keddi száma szerint Zseleva, aki 2007 és 2009 között EP-képviselő volt, és szintén nyilatkoznia kellett üzleti érdekeltségeiről, elhallgatta a Global Consult Ltd. tanácsadó cégben való, 2006 és 2009 közötti ügyvezetői, illetve tulajdonosi szerepét.

Andor szolidaritásról beszélt

Az európai gazdasági növekedés biztosítása és új munkahelyek megteremtése mellett társadalmi szolidaritásra is szükség van ahhoz, hogy az unió elő tudja mozdítani lakosainak jólétét — hangsúlyozta Andor László magyar EU-biztosjelölt tegnap Brüsszelben, az Európai Parlament foglalkoztatás- és szociálpolitikai szakbizottsága előtti meghallgatásán. A gazdasági válság fő terheit a legrosszabb szociális helyzetben levők, a leggyengébbek viselik — figyelmeztetett a magyar pénzügyi szakember. * Elégedettségét fejezte ki Andor László foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztosjelölt teljesítményével kapcsolatban Pervenche Beres, az eljárást irányító EP-bizottság elnöke. Őry Csaba és Kósa Ádám (mindkettő Fidesz) viszont azt hangoztatta, a jelölt nem győzte meg őket, mint ahogy a meghallgatáson részt vevő képviselők többségét sem.

A pápa fogadta az őt fellökő nőt

A pápa fogadta azt a fiatal nőt, aki a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartott karácsonyi éjszakai mise kezdetén megpróbálta megérinteni őt. XVI. Benedek a szokásos heti nyilvános audienciája után tegnap találkozott a svájci-olasz állampolgárságú Susanna Maiolóval, aki sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. A pápa megbocsátásáról biztosította a 26 éves nőt.

Feltartóztatott szerb miniszter

A koszovói rendőség feltartóztatta tegnap Koszovóban a szerb kormány Koszovó-ügyi miniszterének gépkocsioszlopát. Goran Bogdanovic tárcavezető elmondta, egy különleges alakulat állította meg a miniszteri gépkocsikonvojt Koszovó déli részén, Strpce közelében. A kisvárost kétharmadrészt szerbek lakják, vagyis szerb enklávé a macedón határ közelében elterülő, túlnyomórészt albánok lakta vidéken. A rendőrök azt mondták Bogdanovicnak, a koszovói kormány engedélye nélkül nem folytathatja útját, el kell hagynia Koszovó területét. A miniszter ezt azért is nehezményezte, mert szerinte mint koszovói születésű szerb a saját jogán is — függetlenül a belgrádi kormányban betöltött tisztségétől — szabadon utazhatna Koszovóban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-01-14: Világfigyelő - x:

Hetven éve megoldatlan gyilkossági ügyet vettek elő

Hetven év után vette elő a chicagói rendőrség megoldatlan ügyekkel foglalkozó részlege az eddig tisztázatlan körülmények között meggyilkolt Edward J. O’Hare ügyét, akit feltehetőleg Al Capone börtönbe juttatásáért lőttek le az egykori gengszter emberei.
2010-01-14: Közélet - x:

Elosztották az intézményeket (Megszületett a megyei megállapodás) — Farkas Réka

Az elmúlt húsz évben először a kormánynak alárendelt megyei intézmények több mint 65 százaléka magyar irányítás alá került. A Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ tegnap este befejezte a tárgyalásokat, és aláírták ― országosan elsőként ― az együttműködési megállapodást.