Megszületett a megyei megállapodásElosztották az intézményeket — Farkas Réka

2010. január 14., csütörtök, Közélet

Az elmúlt húsz évben először a kormánynak alárendelt megyei intézmények több mint 65 százaléka magyar irányítás alá került. A Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ tegnap este befejezte a tárgyalásokat, és aláírták ― országosan elsőként ― az együttműködési megállapodást.

A felek elégedetten álltak fel az asztaltól, a hivatalos nyilatkozatokból legalábbis az derült ki, mindkét tábor nyertesnek érzi magát. Nem kétséges, hogy a siker annak is köszönhető, hogy a D-LP tárgyalócsapatát a párt országos alelnöke, a brassói polgármester, George Scripcaru vezette, és nem Gheorghe Baciu megyei, hanem Dan Manolăchescu sepsiszentgyörgyi elnöknek volt meghatározó szerepe az egyeztetésben. Az RMDSZ-t Tamás Sándor megyei, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök, illetve Tischler Ferenc ügyvezető elnök képviselte.

A kedden kezdődött és tegnap este zárult alku során az RMDSZ-nek sikerül nemzeti szempontból fontos intézményeket, például a megyei tanfelügyelőséget vagy a művelődési felügyelőséget megtartania, megszerezni és első alkalommal lehet magyar irányítója az országos levéltár helyi kirendeltségének. Magyar vezető marad az egészségügyi, illetve az állat-egészségügyi igazgatóság élén, és az RMDSZ nevesítheti az egészségügyi pénztár vezetőjét. Magyar lesz a sport-, de az ifjúsági és a mezőgazdasági igazgató is, illetve az építészeti főfelügyelő, és sikerült megszerezni gazdasági szempontból fontos posztokat: a pénzügyi igazgatóságot, pénzügyőrséget, a környezetvédelmi és az erdészeti felügyelőséget is. A két párt képviselői harmincöt intézmény vezetőinek sorsáról döntöttek, huszonnégy magyar irányítás alá került, tizenegynek demokrata-liberális lesz a vezetője. Arról is megállapodtak, hogy ahol egyik fél adja az igazgatót, ott a másik nevesíti az aligazgatót, ha több helyettes van, ezek a posztok fele-fele arányban oszlanak. Összesen százkét vezetői tisztség volt az alku tárgya, és az RMDSZ-nek a posztok kicsivel több mint hatvanöt százalékát sikerült megszereznie. A hétfői bukaresti megállapodás értelmében minden megyében az etnikai arányt tekintik kiindulópontnak, ám Kovászna és Hargita ,,engedékenyebb" lesz, lemond néhány százalékról a szórványmagyarság javára ― ismertette az egyezséget Tamás Sándor.

,,Együtt élnek itt románok és magyarok, ezért közösen kell megoldást találnunk a gondokra, és túl kell lépnünk mindazon, ami elválaszt bennünket" ― fogalmazott George Scripcaru. Antal Árpád a normalitás jeleként értékelte a megállapodást, eddig sok volt a fölösleges vita, most végre körvonalazódnak közös tervek, elképzelések, melyek a térség javát szolgálják.

A majdani igazgatók szemé­lyéről a következő napokban döntenek, tegnap este sem az RMDSZ, sem a D-LP nem volt hajlandó arról nyilatkozni, kit tartanak meg, illetve kit menesztenek, ki számíthat a párt bizalmára és egy-egy igazgatói székre. A Háromszék kérdésére válaszolva George Scripcaru elmondta, az MPP-vel nem egyezkedtek, koalíciós partnerük az RMDSZ, így a vezető posztokról a szövetséggel tárgyaltak. ,,Más politikai alakulatokkal is van kapcsolatunk, tárgyalunk, de ezek az egyeztetések csak ránk és rájuk tartoznak" ― nyilatkozta a D-LP országos alelnöke.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-01-14: Világfigyelő - x:

Röviden — Mózes László

Budapesten ma is sztrájkolnak
Továbbra sincs megállapodás a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről, a feleknek a tegnap délelőtti tárgyaláson sem sikerült megegyezniük. Jelentős fennakadásokat okozott a főváros közlekedésében tegnap is a BKV sztrájkja, a munkabeszüntetés ma folytatódik. A BKV-s munkavállalókhoz a vasutasok is csatlakoznak, és sztrájkot hirdettek csütörtök hajnali 4 órától 8-ig, így a vonatközlekedés is bizonytalan lesz. A BKV-nál működő 25 szakszervezet közül 14 sztrájkol. Naponta akár 25 millió forintba is kerülhet a határozatlan idejű sztrájk, amelyet a szakszervezetek a sztrájkalapból finanszíroznak.
2010-01-14: Közélet - x:

Tavasszal kezdődik a kézdimartonosi fürdő felújítása (Év elején a községgazdák, Beszélgetés Dimény Zoltánnal, Bereck polgármesterével) — Iochom István

Gábor Áron szülőfalujában, a közel négyezer lakosú Bereckben múlt esztendőben látványos változások történtek, bővítették a vízhálózatot, parkosítottak, felújították a főtér járdáit, és a szennyvízcsatornát is befejezték. Idénre már csak a derítőállomás megépítése maradt hátra. És ami nagyon fontos, adósság nélkül zárták az évet, az elvégzett munkálatok árát törlesztették. A múlt év eredményeiről, a megvalósításokról és az idei tervekről beszélgettünk a nagyközség első emberével.