Választási lehetőség nélkül a mikrovállalkozások — Farcádi Botond

2010. január 15., péntek, Közélet

Bizonyossá vált, hogy idéntől megszűnik a mikrovállalkozási adózási kategória, a kisvállalkozóknak így nem lesz lehetőségük arra, hogy a 16 százalékos profitadó helyett bevételük három százalékát fizessék adóként — számolt be a Háromszéknek Édler András.

A sepsiszentgyörgyi képviselő tavaly intézett kérdést ez ügyben Gheorghe Pogea akkori pénzügyminiszterhez, választ most kapott. Sebastian Vlădescu új pénzügyér és Emil Boc kormányfő megerősítette, hogy idéntől nem biztosítják ezt a kedvezményt a kisvállalkozók számára.

Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a kedvezmény törlése számos háromszéki céget érint, bár az adószakértők szerint sok esetben számukra is előnyösebb lenne a 16 százalékos profitadó. Édler András szerint a választási lehetőség megvonása leginkább azokat az egy-két személyes, főként szellemi termékeket értékesítő, szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat sújtja — például a tervezőket —, amelyeknek kevés az elszámolható költségük, így bevételük nagyjából megegyezik a nyereségükkel, ezért nem mindegy, hogy 16 százalékot vagy három százalékot fizetnek be az államkasszába. Sok mikrovállalkozást tönkretettek az átalányadó bevezetésével, úgy látszik, most a fennmaradókat akarják ellehetetleníteni — értékelte a képviselő, aki szerint a változás amúgy sem hoz sokkal több pénzt a költségvetésbe, viszont munkanélküliséget okozhat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-01-15: Közélet - x:

Pityókaaltató — Kisgyörgy Zoltán

— Jaj, hogy kicsírázott a pityókám — újságolja a kistermelő. — Meg is fáztunk az asszonnyal, amíg a pincében lecsíráztuk. Mert így nem lehet értékesíteni.
2010-01-15: Közélet - x:

Hol érdemes adót fizetni?

Sepsiszentgyörgyön már első nap, amikortól a helyi adókat és illetékeket fizetni lehetett, hatalmas zsúfoltság keletkezett a városháza adófizetési osztályán. Mint az elmúlt évek tapasztalata is bizonyítja, sokan igyekeznek már az év első napjaiban megszabadulni e nem épp kellemes kötelezettségüktől — nem utolsósorban a tízszázalékos kedvezményért, amit akkor kaphatnak meg, ha január folyamán kifizetik egész évre az adójukat.