Annamari az Operettszínházban

2010. január 16., szombat, Magazin

Az elmúlt hetekben az interneten több hír megjelent arról, hogy az Eurovízió 2010-es hazai döntőjén Dancs Annamari is ott lesz, ugyanis az RTV leközölt egy ötvenes névsort azokkal az előadókkal, akiket javasolnak, hogy Romániát képviseljék Európa legnagyobb popzenei versenyén. Az élvonalbeli sztárok között Annamari neve is szerepelt. A YouTube-on a rajongók montázsokat készítettek az énekesnő legújabb felvételére, az A-ha című számra mint lehetséges versenydalra, a videókat pedig egy hét alatt több ezren töltötték le.

— Ebben az évben nem jelentkezem az Eurovízióra — nyilatkozta az énekesnő —, sem az A-hával, sem más dallal, több okból is. Az igaz, hogy az A-hát készítettük elő a versenyre, de a dalt az országos rádióadók már azelőtt játszották, hogy a verseny új, december 7-i szabályzata megjelent volna. Eddig az EBU törvényei szerint minden ország október 1-je után bemutathatta a versenyszámokat, az idén Románia ezen változtatott. Amikor kijött az új szabályzat, elkezdtünk dolgozni Dj White-tal egy másik dalon, mert tudtuk, hogy egy már bemutatott dallal nem versenyezhetünk, közben a neten rengeteg országban felfigyeltek rá, a YouTube-os montázsokat pedig ismeretlenek készítették, amin én is meglepődtem, amikor felfedeztem, de hát ilyen az internet... a dal már elindult a siker útján.

Az A-ha szerzője maga az énekesnő és Dj White, akinek a nevéhez fűződik a Live Your Life című dal is. A szövegíró Aris Kalimeris görög producer, aki a tavalyi moldovai versenyző Hora din Moldova szövegét is írta.

— Annak ellenére, hogy van egy másik, Eurovízióra készült dalom is, mégsem szándékozom versenyezni az idén, mivel nagyon sűrű az év eleji programom: január-februárban egy ötvenállomásos turnén veszek részt a Hahota társulattal — szinte minden este színpadon vagyok. A szabad napjaimban pedig a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban próbálok, ahol felkértek három fontos szerep eljátszására három nagyoperettben: a Csárdáskirálynőben, A víg özvegyben és a Marica grófnőben. Március végén pedig Kanadában koncertezem. Ennyi teendő mellett egyszerűen nem tudok felkészülni a megmérettetésre. Eljön majd annak is az ideje, ígérem! — így Annamari.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-01-16: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor?

Zene
A rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertzenekar ma 20 órától tartja hagyományos újévi koncertjét a komollói kultúrotthonban. Utána táncmulatság.
2010-01-16: Magazin - x:

A festő, aki 94 évesen robbant be a művészvilágba

Carmen Herrera 94 éves, és ő a művészvilág legújabb szenzációja. Nagy-Britanniában egyenesen az évtized felfedezettjének kiáltották ki, pedig már hosszú évtizedek óta fest ― korát megelőző stílusban.