A fakitermeléstől a kerti bútorig — Iochom István

2010. január 20., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Szőcs Álmos a koszorúkészítésnél is besegít

Az ozsdolai Szőcs József és Kerekes János két másik falusfelével együtt már a rendszerváltás utáni esztendőben, 1990-ben magánvállalkozásba kezdett. 1995-ben különváltak, Szőcs József és Kerekes János fakitermeléssel és fafeldolgozással foglalkozott éveken keresztül, de 2006-tól csak a fakitermelés maradt, ekkor indították be a kerti bútor gyártását az egykori téesz területén levő kis gyártelepükön.

A Fides Impex Kft.-nek semmi köze a magyarországi politikai párthoz, 1993-ban vásárolták meg egy sepsiszentgyörgyi vállalkozótól, amikor a négy üzlettárs kétfelé vált. A kertibútor-készítés a gazdasági világválság idején is jó üzletnek bizonyult. Jelenleg a telepnek huszonnyolc állandó alkalmazottja van, és a fakitermelő részleggel együtt összesen hetven embert foglalkoztatnak. Az idénymunkások száma nyolc-tíz hónapos időszakra hatvanra tehető, habár száznak is tudtak volna idénymunkát biztosítani. Ozsdoláról nem jelentkeztek elegen, ezért hilibieket, gelenceieket, kézdiszentlélekieket és kézdivásárhelyieket is foglalkoztattak.

Szőcs József társtulajdonos nagyobbik fiával, a cégnél alkalmazottként dolgozó harmincegy éves Szőcs Álmossal beszélgettünk.

A fiatal vállalkozó elmondta: testvére, a három évvel fiatalabb Szőcs Csaba miután Magyarországon érettségizett, több mint nyolc évig dolgozott Dániá­ban. Az ő kapcsolatainak köszönhetően jött létre a kertibútor-üzlet. A dán vállalkozó tizenöt éven keresztül lengyelekkel és litvánokkal dolgoztatott, de ők időközben felvitték a kerti bútorok árát. Az ozsdolai cég ezért kapta meg a dán megrendelést, mert tudott engedni az árból, és a minőségi követelményeknek is megfelelő bútort állít elő.

A két üzlettárs kizárólag fakitermeléssel foglalkozik, a szomszédos Vrancea megyei közbirtokossági erdőkből termelik ki a fát, amit rönkként értékesítenek.

A Szőcs fivérek, Álmos és Csaba a koszorúkötést és a bútorgyártást irányítják. Nyírfából foteleket, kanapékat, madáretetőket, madárházakat stb. készítenek. Az év elején a dán partner mintegy húsz termékre adott modellt, de a májusi idény végére az ozsdolaiak leleményességének köszönhetően már száz terméket állítottak elő. Legyártották a prototípust, majd annak fényképét elküldték Dániába, s ha a partnernek megtetszett, annyi darabot készítettek, ahányat megrendeltek. Termékeik a dán elosztó központból elsősorban Hollandiába, Németországba és Ausztriá­ba kerülnek. A dán üzlettárs által felajánlott munkának csak egy részét tudták elvállalni, mert emberhiánnyal küszködtek. Legalább háromszázra kellene emelni a létszámot ahhoz, hogy az összes rendelésnek eleget tudjanak tenni, ehhez viszont csarnokbővítésre is szükség lenne.

— Mi a magyarázata annak, hogy a nagy munkanélküliség mellett sem találnak munkaerőt?

— Sokan úgy gondolják, miért dolgozzanak, amikor anélkül is megkapják a munkanélküli- vagy szociális segélyt. Habár a kertibútor-készítés és a koszorúkötés szezonmunka, senkit nem dolgoztatunk feketén, még az egy hónapos időszakra is munkakönyvet nyitunk mindenkinek. Augusztustól októberig Finnországból és Svédországból behozott fehér mohával kis koszorúkat készítettünk asztali dísznek vagy akár sírokra is, októbertől december elsejéig viszont szalmából ezüst- és normannfenyőággal, zuzmóval, tujával és bukszussal díszített adventi koszorúkra álltunk át. Ezekhez nagyon sok zuzmóra lenne szükségünk, egész Kovászna megye területén gyűjthetnék nekünk, mert nagy tételben vásárolnánk egész évben, mégsem kapunk embert rá. December elsejétől február elsejéig ismét pihenőbe léptünk. Remélem, hogy jövőre száz embert mindenképpen össze tudunk majd toborozni.

— Ha jól tudom, Magyarországon is dolgozott...

— Egy évig feleségemmel együtt kint voltunk, és kürtőskalácssütéssel foglalkoztunk, de sajnos, nem jött össze az üzlet, a szezon csak öt hónapos, és ahhoz, hogy ebből megélhessen az ember, egész évben termelnie kell, de mi nem akartunk véglegesen kiköltözni Magyarországra. Jobbnak láttuk hazaköltözni Ozsdolára, és itt próbálni szerencsét. Úgy érzem, jól döntöttünk.

— Mi a véleménye a gazdasági világválságról, és mennyire volt érezhető a cégnél?

— A válság főleg a fakitermelés terén jelentkezett, csökkent a faeladás, de szerencsére a dán partnernek köszönhetően a céget egészben nem érinti a válság.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-01-20: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Betonpiskóták gyára — B. Kovács András

Évmilliókon át bontotta és őrölte a kemény kőzetet, a sziklát a szél és az eső hegyeinkben. A munkát tőlük szoros- és medenceépítő folyónk vette át. Térségünk fő tájalakító mestere, az Olt csiszolta kaviccsá és finomította homokká a mérhetetlen kőzettömeget, majd szállította és raktározta el Kökös és Illyefalva határába.
2010-01-20: Magazin - x:

Dezső Miklós (Mementó) — Kisgyörgy Zoltán

Száz évvel ezelőtt született Pé­csett, 55 évvel ezelőtt halt meg Nagyajtán. Ikafalvi család sarja. Középiskolai tanulmányait Nagyenyeden végezte, az egyetemet 1914-ben Kolozsváron. Gyógyszerész és festőművész volt. Előbb Pataky László festőnél tanult, majd a Müller-Merész Gyula-féle magán-festőiskolában.