Ma a felnőtteknek ez a szűrő funkciója megszűnt: a tömegmédia lehetővé tette, hogy a gyerekekhez eljussanak a ,,szűretlen" üzenetek. Steinberg és Kincheloe amerikai társadalomkutató szerint a gyerekek tantervét ma a nagy hatalmú gazdasági korporációk készítik el, mindennapi életüket, tapasztalataikat gazdasági érdekek alakítják. Ez a jelenség már az egészen kicsi gyerekek esetében megfigyelhető. A ,,csecsemő- és kisgyermekpiacot" ostromló gyártók és szolgáltatók egyik stratégiája az, hogy — szakemberekre, kutatási eredményekre hivatkozva, szakterminusokkal megtűzdelve — fejlődési normákat alkotnak meg, célokat tűznek ki, majd felajánlják az ezek eléréséhez szükséges eszközöket.

Ezek a normák lehetnek minden részletre kiterjedő ,,menetrendek" az első hónapok-évek fejlődésének állomásairól. A játékgyártók, bébikozmetikumok, bébiételek reklámjaiban pontos leírásokat találunk arról, mit kell tudnia az egy, kettő, három, négy stb. hónapos csecsemőnek. A gyermekgyógyászat, a pszichológia és a kultúrtörténet tanúsága szerint ugyanakkor semmiféle általános minta nincs arra nézve, hogy pontosan mennyi idős korban és hogyan kell felülni, felállni, beszélni stb., a fontos fejlődési stációk több hónapos eltérésekkel is bekövetkezhetnek, és minden egyes gyerek egy kissé más utat jár be a fejlődés során. A nem létező normák felállítása szorongással tölti el a szülőket, és arra készteti őket, hogy vegyék igénybe a legkülönfélébb fejlesztő és korrekciós szolgáltatásokat, vásárolják meg a készségfejlesztőként beállított játékot.

A másik, az előbbivel gyakran összefüggő stratégia keretében a szolgáltatók csodaszereket, különleges módszereket és eszközöket ajánlanak fel, amelyek segítségével a kisgyermek ,,tökéletesíthető". Tanfolyamokat szerveznek a szülők számára, ahol megtanulhatják, hogyan faragjanak zenei, képzőművészeti vagy matematikai zsenit a gyerekükből, hogyan ,,turbózhatják fel az IQ-ját". Ez utóbbit az Okosbaba portál szerint elősegíti, ha a szülők sokat beszélnek a kisgyerekhez. A tanáccsal önmagában nincs is semmi baj, annál inkább azzal a nyolc pontba szedett, túlrészletezett instrukcióval, ami ezután következik: hogyan, mikor, mennyit és hogyan beszéljenek a szülők a gyerekükhöz. A portál képviselőinek alapvető tájékozatlanságát mutatja, hogy a szakmában közismerten dajkanyelvként ismert fogalmat — a szülők sajátos nyelvét, amit a beszélni még nem tudó kisgyermekkel szemben alkalmaznak — ,,szülőnyelv"-ként aposztrofálják. A hasonló útmutatások hátulütői közé tartozik, hogy feladatteljesítéssé alakítja a szülői viselkedést.

Ugyanez a portál amerikai kutatások alapján olyan módszereket ismertet, amelyek segítségével a gyerekből jó matematikus válik a későbbiekben. A szülők meggyőzésének igen hatásos módszere, amikor a fejlesztés hatásának tulajdonítanak minden gyereknél kialakuló természetes képességeket: az 5-ös számkörben való számolni tudást, vagy a számlálás képességét, amely a portál leírása szerint attól alakul ki, hogy a szülők felhívják a gyerekek figyelmét a számok ,,sorozatjellegére". A matematikai képesség elősegítése érdekében adott instrukcióknak az a kockázata, hogy groteszk és természetellenes helyzeteket alakítanak ki a szülők és gyerekek kapcsolatában, ugyanis arra biztatják a szülőket, hogy mindent számoljanak meg a gyerekükkel, párbeszédeikben is beszélgessenek velük a számokról, és hasonlítsanak össze mennyiségeket. A fejlesztő stratégiáknak szintén tipikus tartozéka, hogy a szülőt a korai évek rendkívüli fontosságára és visszafordíthatatlanságára figyelmeztetik.