Végső búcsú a londoni kikiáltótól

2010. január 23., szombat, Magazin

Peter Moore egy parádén

Tisztelői és családtagjai végső búcsút vettek London sok turista által is ismert kikiáltójától, Peter Moore-tól, aki több mint három évtizeden át rótta a főváros utcáit, és a középkori hagyományokat folytatva fennhangon hirdette ki a nyilvános közleményeket. A munkamániás Moore 70 esztendős korában, egy nappal utolsó szolgálata után hunyt el szívinfarktusban még decemberben, búcsúztatását hétfőn tartották a londoni Szent György-katedrálisban.

Húszéves fia búcsúbeszédében hangsúlyozta, hogy Moore szerette vörös-arany egyenruháját, amelyet városi kikiáltóként viselt, mivel így megjelenése hatalmat és tekintélyt sugárzott. A kikiáltó munkája fontos megbízatásnak számított a középkori Angliában, hiszen nem voltak újságok, és a legtöbb ember írni-olvasni sem tudott. A kikiáltó járta körbe a várost, és hirdette ki a király közleményeit, a helyi híreket, a vásárok és az ünnepek, valamint más nyilvános ceremóniák időpontjait. Peter Moore rendszeresen részt vett például a hagyományos londoni újévi parádén, amelynek szervezői ezért posztumusz életműdíjjal tüntették ki az idei újév-köszöntőn.

A nagy múltú szakma ma is él, számos brit városban alkalmaznak kikiáltókat, akik főként történelmi rendezvényeken látják el feladatukat, és ma már leginkább turistalátványosságnak számítanak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-01-23: Magazin - x:

Elmaradt a születésnapi konyak

Edgar Allan Poe baltimore-i sírjáról elmaradt a konyak, amely eddig minden évben az író születésnapjának hajnalán került ajándékként oda ismeretlen csodálójától. Poe századik születésnapja, 1949. január 19. óta minden évben valaki három szál rózsát és egy üveg francia konyakot helyezett el az író sírján.
2010-01-23: Magazin - x:

Meteorit csapódott egy rendelőbe

Teniszlabda nagyságú meteorit ütötte át egy Virginia állambeli orvos rendelőjének tetejét, szerencsére senki sem sérült meg. Frank Ciampi, a Washingtontól 32 kilométernyire délnyugatra lévő Lorton orvosa szerint a meteorit hétfő délután fél hat tájt csapódott be a kétemeletes épületbe.