Az első költő, akinek elvittem a verseimet, Holló Ernő volt. A néhai Veress Dániel ismertetett össze vele, néhány régi, fellelhetetlen verseskötetét, összetéveszthetetlen, melankolikus verseit Elekes Gyurka bácsinál olvashattam, ha jól emlékszem, ez még kései költői ,,feltámadása", a Téli készülődés megjelenése előtt lehetett. Hosszú évtizedekig nem jelenhetett meg verseskönyve, félig elfeledten éldegélt sepsiszentgyörgyi, választott magányában, de — és ezért különösen tiszteltem, már hebrencs úrfi koromban is — egy pillanatig nem adta fel. Sokszor a megjelenés legkisebb esélye nélkül írta verseit, s a rá mindig is jellemző mikrorealizmus — lásd a pányván lépegető öreg lóról közölt megrendítő krétarajzát — elmélyült és felerősödött.

Visszatérve első találkozásunkra, kedvesen fogadott, biztatott, s felhívta a figyelmemet arra, hogy verstan is létezik a világon, s illik megtanulni, még akkor is, ha soha az életben nem veszed figyelembe. Tudni kell ― emelte fel a fejét, és fürkészve nézett rám ―, hogy minek fordítasz hátat. Tanácsát megfogadtam, és nem bántam meg, s mivel az ember azt adja tovább legtöbbször, amit kapott, én is erre biztatom az időnként verseikkel felkereső fiatal költőket.

Budapesti éveiben több verseskönyve is megjelent (Estéli utazás, 1930, Mindent meglátni benned, lélek, 1933, Tűz a tóparton, 1935, Erdély, 1939, Férfiének, 1940, Versek, 1941), 1946-ban még megjelenhetett egy verskötete, a Tisztítótűz, majd elkövetkeztek a mellőzöttség sanyarú évei, huszonnyolc esztendeig nem adták ki verseit, aztán jött a Téli készülődés (1966), de valahogy nem szűnt mellőzöttsége. Írni viszont rendületlenül írt, posztumusz kötete, az Énekelj, fenyő (1987) is bizonyítja. Verseiből, mindent összevetve, érdemes lenne már kiadni egy reprezentatív válogatást. Megérdemelné… Lapunk elődje, a Megyei Tükör is rendszeresen közölte verseit, szerepelt a két Kapuállító antológiában is. Java verseinek erőssége az erős, könyörtelen önvizsgálat, nem utolsósorban a festői látásmód, s egyfajta, nem találok jobb szót rá, költői mikrorealizmus, amely emlékezetes krétarajz, székely életképeket eredményez. Hogy hirtelen csak a Lovak viharban című nagy versét említsük fel, amelyet Nagy Imre gyönyörű, Vihar című festménye inspirált: ,,Vénhedt pusztákra gondolok, / merre egykor őseink éltek, / valahol idők özönében, / édes napsütést legelésztek, / s arra, ha csitul a vihar, / földrengető zajjal, dobogva / megfeszülő combok igáján / füves pusztákon átlobognak."