Szerveződéssel a válság ellen - Farcádi Botond

2010. január 28., csütörtök, Közélet

Nem is a válság, inkább az átalányadó miatt zártak be számos céget Háromszéken — állítja Vajda Lajos, aki a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozások Szövetsége ügyvezető igazgatójaként és a vállalkozói inkubátorház vezetőjeként közelről ismeri a gazdasági élet szereplőit sújtó gondokat.

A vállalkozónak ellenben kötelező a derűlátás, másképp nem lehet túlélni a nehéz időket, ezért egyfajta szelekciónak is tekinthető a tavalyi tapasztalat: immár csak azok a cégek maradtak fenn, amelyek valóban aktívak, élnek a különféle pályázási lehetőségekkel, igyekeznek a megyén kívüli piacokra is betörni. Az inkubátorházban ráadásul a vállalkozói kedv csökkenése sem volt különösebben jellemző, újabb hároméves inkubálási ciklus kezdődött — a legkevesebb három munkahelyet teremtő kezdő kisvállalkozásokat várták —, érdeklődőkből pedig nem volt hiány, a legkülönfélébb — reklámmal, dizájnnal, konfekcióval, barkácsolással, szállítással foglalkozó — cégek jelentkeztek.

Vajda Lajos a vállalkozók szerveződésében, szövetkezésé­ben látja a kiutat a nehéz gazdasági helyzetből, a szakágazatonkénti tömörülés, a klaszterek létrehozása lehet a fejlődés garanciája, hiszen a közös fellépéssel lehet újabb piacokra betörni — Brassó közelségét például hasznunkra kellene fordítani —, az európai uniós pályázati lehetőségeket kihasználni, a különféle hatóságokkal — mint például a pénzügy, adóhivatal, munkaügy, különböző felügyelő szervek — együttműködési kapcsolatot kialakítani.

Éppen ezért tanácsadással, információkkal segítik a vállalkozókat, hogy megtalálják a leghatékonyabb szerveződési formát, és nagyobb eséllyel pályázhassanak európai forrásokra, konferenciákat, képzéseket szerveznek. Folyamatban a cégek ágazatonkénti tömörülése, a panziósok, illetve a sepsiszentgyörgyi vendéglátók egyesülete után tavaly bejegyezték a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesületet, az energianövények hasznosításával foglalkozókat tömörítő Green Energy Egyesületet, a kereskedők egyesületét, valamint a faiparosok szövetségét, de más szakmák képviselői között is elkezdődött az együttműködés. Vajda szerint különösen fontos lenne az építkezési vállalatok szerveződése, és akkor több, megyén kívüli infrastruktúra-fejlesztési munkálatot elnyerhetnének. A prioritások közé sorolta továbbá a hagyományos termékek értékesítését és Szé­kelyföld népszerűsítését más történelmi régiókhoz hasonlóan, hiszen — mint mondta — mi többet beszélünk erről, de kevesebbet teszünk érte.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-01-28: Közélet - x:

Jöhet a kölcsön

Románia februárban lehívhatja a készenléti hitelszerződés szerinti harmadik és negyedik részletet — jelentette be tegnap Bukarestben tartott sajtóértekezletén Jeffrey Franks, aki a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttségének élén egy héten keresztül vizsgálta a gazdasági helyzet alakulását.
2010-01-28: Pénz, piac, vállalkozás - x:

A kő és a kőfaragás reneszánsza — Sylvester Lajos

Kilátás a templomtoronyból
Orbán Feri bácsi — amint a budapesti Reneszánsz Kőfaragó Zrt. munkatelepein szólítják — 65 éves, vargyasi származású kőfaragómester, évekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön vásárolt tömbházlakást, és ezt a maga képére formálta, ami nem kis dolog, mert családi csapatával együtt a legkényesebb magyarhoni műemlék-rekonstrukciókon dolgoznak. A család férfi tagjai a kőszobrászat híres mesterei valamennyien. Részt vettek a budavári Sándor-palota felújításában, majd a pesti Bazilikánál, jelenleg a budavári Nagyboldogasszony — ismertebb nevén a Mátyás-templom — kőrestaurálását végzik.