Rajtunk áll városunk tisztasága

2010. január 29., péntek, Nyílttér

Lezajlott a második sepsiszentgyörgyi olajgyűjtés is az elmúlt hét végén. A jégpálya szomszédságában felállított gyűjtőponthoz 11 és 16 óra között ezúttal az égett olaj mellett szárazelemet is lehetett hozni, továbbá a papírt, műanyagot és üveget is átvettük. Az eseménnyel párhuzamosan, sőt, vele összekapcsolva korcsolyás farsangi mulatság zajlott a Sepsi Rádió szervezésében.

A rendezvény során környezetvédelmi témájú szórólapokat, fotókat és füzeteket osztogattunk. A szóróanyagok így kb. kétszáz személyhez jutottak el. Tízből megközelítőleg egy érdeklődött komolyan, hozott hulladékot ― ez elfogadható, de javítandó arány. Az akcióról való értesítésben, tájékoztatásban jelentős szerepe volt a helyi rádióknak és újságoknak, valamint a szórólapoknak és a iskolák értesítésének.

A cudar hideg ellenére kb. 20 liter olaj és 150 elem érkezett, ami azt mutatja, a város lakóiban kezd tudatosodni, hogy háztartásainkban is keletkeznek veszélyes hulladékok. Remélhetőleg a továbbiakban is félreteszi mindenki az elhasznált elemet, és összegyűjti az égett olajat. Ezeket, valamint a többi, szelektíven gyűjtött (veszélyes) hulladékot ajánlott tárolni és majd kihozni a következő gyűjtéskor, vagy le lehet adni munkanapokon a Tega Rt. Energia utcai hulladékudvarában. Hol volt, hol nem... lesz egyszer egy tiszta város?

Incze Réka

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2010-01-29: Nyílttér - x:

A hazatérés apró örömei

Többhetes külföldi tartózkodás után jóleső érzés hazajönni. És — járj sétálva vagy sietve — lehetetlen nem észrevenni a távolléted alatti pozitív vagy negatív változásokat. A jót, a szépet és a felemelőt, az építőt vagy az éjszakai vandálok reggel mutatkozó rombolásait, az emberi közömbösség és gőg idegtépő, életrövidítő megnyilvánulásait!
2010-01-29: Nyílttér - x:

Gazdáné Olosz Ella emlékére (1937. január 3.—1993. február 7.)

Szomorú, elfogadhatatlan, érthetetlen, hogy prófétai kor nem adatott meg Ella néni számára, mégis köszönettel tartozunk Istennek, hogy e rövid földi létben nekünk adta őt.