Emberi magatartása, erkölcsi tartása különösen emlékezetes és felejthetetlen példakép. Mindenkiben őszinte rokonszenvet, tiszteletet és szeretetet ébresztett. Sokszor tanúja voltam, hogy megfényesedett a szem, melegebbé vált a hang, amikor róla esett szó. Keresem a jelzőt egyéniségének jellemzésére: lenyűgöző, magával sodró, energikus, karizmatikus...

Kérdései, kiegészítő megjegyzései távlatokat nyitottak előttünk, összefüggéseket tártak fel. Csak az üres mellébeszélést, a nagyhangú semmitmondást nem tűrte.

Helytálló emberség jellemezte tanárként: megédesítette az iskolai oktatást, mint Mississippi a tenger sós vizét. Követendő, amit a pedagógusok lelkére kötött: tanítványainkkal ezen a tárgyon és anyagon keresztül közlekedünk lelkileg, amelyet meg akarunk ismertetni velük, amelyre meg akarjuk tanítani őket. Ha ez magunkat nem hevít át, tanítványainkat sem fogja.

Mennyire hivatásának élt, vallomásaiból is kiderül: ,,Szeretem a teljesen egyszínű, natúr színekben készült, de különböző szövési technikákat vegyítő munkákat, amelyek a fény-árnyék hatás mellett a felületek durvább vagy simább volta miatt mélységérzetet is keltenek, tehát a három dimenzióhoz közelítenek. Szeretem őket, pedig mindenikkel szenvedek, mint a szüléssel, de mindenik új erőt, régi ötletet, új lendületet sugall, melyeket, sajnos, képtelen vagyok egytől egyig megvalósítani. De melyik munkafázisról mondjak le? Nélkülük úgy érezném magam, mint rossz anya, aki gyermekeit életük egy-egy szakaszában dajkaságba adja, szemtelenül veszi tudomásul mások által irányított fejlődésüket."

Munkásságának, erőfeszítésének, küzdelmeinek igazi gyümölcse, hogy nagyjaink megrendítően szépen nyilatkoznak a művésznőről. Lászlóffy Aladár szerint ,,a textília poeta doctusa volt". Pozsony Ferenc így méltatja: ,,egyetemes mércével mérhető szellemi műhelyt, alkotást hagyott ránk"...

Hálás vagyok Istennek, hogy szerethettem, ismerhettem őt.

Tóth Mónika