Március 27-én tartják a Föld óráját

2010. február 3., szerda, Magazin
Idén március 27-re hirdették meg a szervezők a Föld órája rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal tartanak meg.

A Föld órája keretében az elgondoláshoz csatlakozó városok és települések egy órára lekapcsolják a fényeket, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az éghajlatváltozásra. A szervezők szerint világszerte már hozzávetőleg 250 város jelezte, hogy csatlakozik az energiatakarékosság jelképes akciójához, amelynek részeként olyan épületek és építmények borulnak sötétbe, mint a New York-i Empire State Building vagy a sydneyi Harbour Bridge.

Idén március 27-én, szombaton 20.30 órára hirdették meg az akció kezdetét — jelentette be a Természetvédelmi Világalap ausztráliai vezetője, Greg Bourne.

A Föld óráját első alkalommal 2007-ben rendezték meg Sydneyben, akkor 2,2 millióan kapcsolták le a világítást otthonukban, irodájukban vagy üzletükben. A program 2008-ban és 2009-ben már globális volt, tavaly világszerte 3929 város és település borult sötétbe hatvan percre. A nagyvárosok közül Moszkva, Rio de Janeiro, Róma, Szöul, Manila, Szingapúr, Toronto, Hongkong és Dallas is jelezte, hogy csatlakozik a 2010-es kezdeményezéshez.

A szervezők azonban idén többet kérnek annál, hogy a résztvevők pusztán kapcsolják le a villanyt a fosszilisenergia-felhasználás csökkentése végett. Azt szeretnék, ha az emberek komolyabban belegondolnának abba, hogy milyen hatást gyakorolnak a környezetre. ,,A lámpák lekapcsolása az első nagy lépés, de befolyásunk a környezetre sokkal nagyobb a villanyszámlánál" — hívták fel a figyelmet a szervezők.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-03: Magazin - x:

Február, hol a nyár

Lógós ,,betegnapot" tartottak hétfőn Nagy-Britanniában, ahogy minden évben február első hétfőjén.
2010-02-03: Magazin - x:

Tutanhamon átkáról

Rengeteget írtak az átokról, amely lesújt azokra, akik a fáraó örök álmát merészelték megzavarni: a valódi átok azonban az, amely meggátolta az egyiptológusokat, hogy megfelelő módon tanulmányozzák Tutanhamon sírkamráját, és a benne talált leletegyüttest — hangsúlyozta Jaromir Malek, az Oxfordi Egyetem Griffith Intézetének igazgatója, aki a Tutanhamon kincsei budapesti tárlathoz kapcsolódóan tartott előadást a magyar fővárosban.