Röviden — Szekeres Attila

2010. február 4., csütörtök, Világfigyelő

Befejeződött a jelöltek meghallgatása

Befejeződött az Európai Parlamentben az Európai Bizottság leendő tagjainak meghallgatása, miután tegnap az új bolgár biztosjelöltet, Krisztalina Georgievát is kikérdezték.

Több képviselő már a meghallgatáson egyértelmű támogatását jelezte a nemzetközi együttműködési, humanitárius segítségnyújtási és válságkezelési portfólióra jelölt Georgievának. A bolgár kormány azután jelölte az 59 éves közgazdászt a biztosi posztra, hogy az eredeti jelölt, Rumjana Zseleva külügyminiszter visszalépett. Az Európai Parlament jövő keddi plenáris ülésén Strasbourgban szavazhat az új bizottság egészéről. Mivel a többi huszonöt jelölt kinevezését az EP — elvben — már régebben elfogadta, szinte bizonyossá vált, hogy a portugál José Manuel Durao Barroso vezette második testület jóváhagyást nyer a szavazáson.

Erősítik az EP szerepét

Megállapodott egymással az Európai Parlament és az Európai Bizottság tárgyalóküldöttsége abban, hogy erősítik az EP szerepét az uniós intézményrendszeren belül, és hogy a legfőbb végrehajtó testületnek számító bizottság egyenrangú félként fogja kezelni a parlamentet a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanáccsal. A parlament jogkörének bőví­tése a tavaly december elsején hatályba lépett Lisszaboni Szerződés előírásain alapul, de az uniós intézmények közötti gyakorlati munkakapcsolat részletszabályait keret-megállapodásba kell foglalni.

Csak engedéllyel léphet be a pátriárka

A pristinai albán vezetés engedélyére van szükség ahhoz, hogy Irinej szerb pátriárka áprilisban elfoglalhassa peci pátriárkai tisztét — közölte az EU koszovói igazságügyi és rendőri missziója, az EULEX. A múlt hónap végén megválasztott egyházi vezető egyben a szerb ortodox egyház legfontosabb egyházmegyéjének, a nyugat-koszovói peci pátriárkátusnak is ura, s tervei szerint április 25-én lesz pátriárkai trónra lépése a peci kolostorban. Az eseményre, mint a nisi püspökből lett pátriárka bejelentette, külföldi vendégeket is várnak, s összeül a szerb egyház legfőbb döntéshozó szerve, a zsinat is. Az EULEX szóvivője közölte: annak, aki Pecbe készül, a koszovói hatóságokhoz kell fordulnia.

Leváltanák a felsőház elnökét

Visszahívással fenyegeti az orosz törvényhozásban kétharmados többséggel bíró Egységes Oroszország Párt Szergej Mironovot, az Igazságos Oroszország Párt és egyúttal a felsőház elnökét, amiért a politikus a minap kifejtette, hogy nem mindenben ért egyet Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel. Az Egységes Oroszország Párt egyik vezetője szerint Mironov megnyilvánulásai tisztességtelenek és következetlenek Vlagyimir Putyinnal szemben, ,,aki sokat tett az országért, a társadalomért, és magáért Szergej Mironovért is".

Elhunyt Regina Habsburg

Tegnap elhunyt Habsburg Ottó felesége. A halál családi körben, a bajorországi Pöckingben lévő házukban érte a hosszabb ideje szívbetegséggel küzdő Reginát. Regina szász-meiningeni hercegnő 1925. január 6-án született Würzburgban, 1951-ben ment feleségül Habsburg Ottóhoz, az utolsó magyar király, egyben utolsó osztrák császár fiához.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-02-04: Világfigyelő - x:

Obama nem tekinti stratégiai partnernek Európát

A Barack Obama elnökké választását egy évvel ezelőtt lelkesen ünneplő európai fővárosok csak önmagukat okolhatják, hogy az új amerikai adminisztráció színre lépésével nem tért vissza a remélt bizalom és egyetértés a transzatlanti kapcsolatokban — írta tegnapi szerkesztőségi cikkében a Le Monde napilap.
2010-02-04: Közélet - x:

Barót a fordulat napjaiban (2.) - Sylvester Lajos

Szállj, szabad madár...
Egyváltásnyi bányász feni a csákányt...
Dr. Demeter János: Jöttünk lefelé, s amire leértünk, volt egy óra, fél kettő. Kettőkor hazaérkezem olyan vendéglátós hangulatban, le is fekszem. Március 20-án hajnali negyed négy felé szól a telefon. Én felveszem, mint akit fejbe rúgtak, s hallom, hogy: Jánoska! Az a helyzet, hogy mi időnként még le-leszoktuk a beszélgetéseket hallgatni.