Kosárlabda, A-osztályKényszerszabadságon a Sepsi BC - Tibodi Ferenc

2010. február 4., csütörtök, Sport
A hét végén rajtol a 2009—2010-es élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság második szakasza, amelynek első fordulójában áll a zöld-fehér mezes Sepsi BC.

A Veres Attila irányította alakulatnak szombaton Szatmárnémetiben kellett volna pályára lépnie, de a házigazdák kérésére a meccset elnapolták február 17-re. Erre azért került sor, mert a szatmári alakulatnak a női Közép-Európa Liga négyes döntőjében szombaton éppen mérkőzése van. Így hát a megyeszékhelyi lányok első idei bajnokija csak február 13-án esedékes, amikor is együttesünk a bukaresti Rapid otthonában vendégszerepel. Mint ismeretes, a szentgyörgyi csapat az A1-es értékcsoportban (az Északnyugati és a Délkeleti csoport legjobb négy-négy együttese szerepel itt) folytatja a pontvadászatot, miután simán megnyerte az alapszakaszt. Az első forduló további mérkőzései: március 6. — Târgovişte—Rapid, Nagyvárad—Alexandria, Aradi ICIM—Craiova.

A Román Kosárlabda-szövetség internetes portálján közzétett hír szerint február 8-án rendezik meg a Román Kupa második fordulójának sorsolását. A továbbjutott csapatok: Târgovişte, Szatmárnémeti, Bukaresti Olimpia, Kolozsvár, Nagyvárad, Gyulafehérvár, Arad és Sepsi BC.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-04: Család - x:

A vírusokról közérthetően - Puskás Attila

Napjaink egyik leggyakrabban visszatérő média- és beszédtémája a H1N1 vírus okozta pandémia és az egyre több halálos fertőzés. Az érdeklődő tehát nincs híjával információnak, de többségük továbbra is az ,,ismeretlentől" fél. Nem tisztünk a H1N1 mibenlétéről írni, annál inkább szükségesnek látom a vírus fogalmát ismertebbé tenni.
2010-02-04: Sport - x:

Harmadik a Sepsi ISK (Kosárlabda, ifjúságiak)

Az elmúlt hét végén rendezték az U15-ös fiú kosárlabda-bajnokság harmadik teremtornáját, amelynek Brassó adott otthont.