Manapság egyre többen mondják, hogy Magyarországon az értelmiség nincs hatalmon. Van, aki sértődötten, panaszkodva, a félretaszítottság keserű szájízével állítja.
Valahogy sérti a fülemet ez a magasztos panasz. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az értelmiség nincs a helyén.
***
Az ördög rontott meg minket, magyarokat! Dörmögünk, zúgolódunk, vörösre verjük öklünkkel a homlokunkat, hogy igazunk legyen. És — mit ad Isten — az lesz!
Kevés idő telik el a siker esélye után, kifújjuk magunkat, és belenyugszunk abba, hogy igazunk lett.
***
Hogy mi a költészet, nem tudom. De azt, hogy milyen a költészet, azt sokkal inkább tudom.
Mondok egy példát: a felhők alatt röpül a madár.
Ez a valóság maga. A cifrázatok nélküli tény. Ha így, meztelenül leírom, csak a szemem működik, és nincs benne semmi többlet. De ha valamivel többet szeretnék a valósággal kifejezni, finoman ki kell bővítenem a sort. A nyelv több száz változatot is rejtegethet. Hadd mondok most csak egyet: fölszáll a madár, és hajigálja hátrafelé a felhőket, mint menyasszonyi fátylat.
***
A képzeletem hol játszik velem, hol borzolja az idegeimet. Tegnap este a város egyik elhagyatott utcáján sietve mentem a Rákóczi tér felé. És váratlanul az jutott eszembe, mi lenne, ha valamelyik kapualjból előlépne egy ismeretlen alak, és pisztolyt fogna rám. Mit csinálnék? Elfutnék? Azt súgja az ösztönöm, hogy az volna a legrosszabb megoldás, hiszen dühbe hoznám az újmódi kapcabetyárt. Hát még mi mást tehetnék? Például azt is megkérdezhetném tőle váratlanul:
— Mondja, uram, van önnek fegyverviselési engedélye?
***
A tárgyszerű dolgok sűrűjéből elcsalogatni a lelket a sejtelmes felé — ez is a költészet föladata. Nem is a legegyszerűbb!
***
A Föld hatmilliárd emberéből csak ötszázmillió él gondtalanul. Öt és fél milliárd pedig sápad, káromkodik, már a tükrét is eladná egy szelet kenyérért, egy marék rizsért.
***
Nemzeti önképünkhöz minden órában nélkülözhetetlen volna a költészet. Kezdjük egy Ady-idézettel:
Sose tudott az igazsághoz
Igazunk minket eljuttatni...
Folytassuk tovább Adyval. A Hőkölés népe két sorával:
Sose harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.
Olyan érvényű sorok ezek, mint a XVIII. században Berzsenyi vagy később Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi sorai. A profetikus hang legelőször Berzsenyiből tört föl, a nagy magányosból:
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Vannak még olyan fiatal magyarok, akiket megdöbbentenek az efféle költői üzenetek?
***
Ilyen még soha-soha nem volt Magyarországon. Levágott marhafejek feküsznek a Földművelésügyi Minisztérium előtt. Lezárult szempillával, véresen, Istenig fölszálló üzenettel. Rémkép. Mögöttük a tüzes trónon Dózsa György ül, és távolabb egy keresztfára fölszegelt férfi.
Ki hiányzik még a képről?
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki napokkal ezelőtt a végítélet fűtöttségével szónokolt.
***
Gáztámadásban csak a gázálarc védi meg az embert, az erkölcs nem.
***
A kárörvendő, kaján filozófus jókedvében így oktatja embertársait: A legnagyobb kockázatot az jelenti, ha egy szakadékot két részletben akarunk átugorni.
***
A legnagyobb és a legszentebb titok eladhatatlan. Az csak szétosztható.
***
Ami képes ellenállni az időnek, az mindig időszerű.
***
A hazafiság nem foglalkozás — írja Albert Camus.
De mi gyorsan tegyük hozzá a véleményéhez, hogy a hazafiatlanság se lehessen az!
(Hitel, 2010. január)
